Lorenzo nagyon elégedett a körével, Zarco szerint még ennél is többre lehetett volna képes

A MotoGP silverstone-i időmérője rendkívül kiélezett harcot hozott, a pilótáknak pedig nem csak egymással, hanem a változó körülményekkel is meg kellett küzdeniük.

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Johann Zarco a harmadik helyet szerezte meg, de úgy gondolja, hogy akár az első helyre is odaérhetett volna.

 „Meg lehetett volna a pole pozíció, mert szeretem az olyan körülményeket, amikor esőgumival megyünk majdnem teljesen száraz pályán, ilyenkor én tudom jelenteni a különbséget. A többiek elég erősen kezdtek, nagyon nyomnom kellett, hogy jó köridőt tudjak menni, majd le kellett hűtenem a gumikat, hogy újra nyomhassam, de a következő körömben átvettem a vezetést. A következő körben lassabb voltam, ott volt velem Marquez, Vinales és Iannone is, tudtam, hogy előnyöm van, de nem akartam segíteni nekik, hogy gyorsabbak legyenek. Sokáig vártam, aztán az utolsó körben nyomtam, ahogy csak tudtam, hittem benne, hogy tudok javítani és meg lehet az első sor. Aztán elkezdtem harcolni Marquezzel, megelőztem, aztán ő előzött meg engem. Szerintem ezzel vesztettünk egy kis időt, ezért nem is lett meg a pole pozíció. De örülök, hogy az első sorból vághatok neki a versenynek, ami főleg azért fontos, mert nem tudjuk, hogy milyen lesz holnap az időjárás. Megpróbálom kihasználni a lehetőséget, és elől marad az egész futamon.”

Andrea Dovizioso elégedett a megszerzett második helyével, úgy tervezi, hogy a versenyen is megragad az élbolyban.

Még több hír:

„Furcsák voltak a körülmények, mivel a pálya háromnegyede száraz volt, és egy MotoGP-s motorral kifejezetten nehéz száraz pályán nyomni az esőgumikkal. De végül sikerült egy jó köridőt mennem, boldog vagyok az eredménnyel. Kritikusan fontos volt, hogy elölről induljak, a második hely pedig tökéletes. Száraz körülmények között nagyon versenyképesek vagyunk, meglátjuk, hogy nedves pályán mire leszünk képesek, mivel úgy tűnik, esős futamunk lesz vasárnap.”

A pole pozíciót Jorge Lorenzo tudta megszerezni, aki idén másodszor indulhat az élről.

„Remek érzés újra a pole pozícióban lenni, idén ez eddig csak egyszer sikerült, ez a második. A nehéz körülmények között nagyon versenyképes volt a Ducati az esőgumikon, jó volt a tapadás. Tökéletesen sikerült lehűtenem a gumikat, ami rendkívül fontos ilyen körülmények között, hogy végig jól tapadjanak. Nagyon jó köridőt tudtam menni. Néhány helyen hibáztam, mert túl korán fékeztem, ezzel veszítettem néhány tizedmásodpercet, de szerencsére az utolsó szektorban nagyon gyors tudtam lenni, és meg tudtam szerezni a pole pozíciót.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A kicsúszás-cunami után Lorenzo nyerte a hihetetlen, esős brit időmérőt!
Következő cikk Rabatot sürgősen meg kellett műteni Silverstone-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország