Morbidellit „meglepte”, hogy ő is kapott fejlesztéseket a Yamahától

Franco Morbidelli elismerte, hogy meglepte az, hogy a Yamaha az ő 2019-es motorjára is hozott frissítéseket a MotoGP katari tesztje alatt.

Franco Morbidelli, Petronas Yamaha SRT

Gold and Goose / Motorsport Images

2020-ban a Petronas SRT versenyzője, Franco Morbidelli lett a legjobb Yamahás a MotoGP mezőnyében. Az olasz pilóta második lett az egyéni pontversenyben Joan Mir mögött, és 3 futamgyőzelmet is szerzett az „A-spec” Yamahával, ami gyakorlatilag a 2019-es motornak felelt meg.

Annak ellenére, hogy ő lett a japán márka legjobban teljesítő versenyzője, nem kapott gyári támogatást a 2021-es évre, így továbbra is az „A-spec” Yamahával fog versenyezni.

Éppen ezét nagyon meglepte a katari teszten az, hogy a Yamahától gyári fejlesztéseket kapott, és elmondása szerint még jobb lett a tavaly is erősen teljesítő csomag.

„Nagyon jók az érzéseim az első teszt után” – nyilatkozta Morbidelli vasárnap, miután negyedik lett az összesített tabellán. „Köszönettel tartozom a Yamahának, mivel új fejlesztéseket hoztak a motoromra, ami nagyon meglepett.”

„Szerintem már most jobb lett a csomag egésze, mint tavaly volt, és sikerült azon a szinten megmaradnunk, ahol tavaly voltunk, ami szerintem önmagában nagyon pozitív.”

Vasárnap Maverick Vinales elárulta, hogy ő egyszerűen visszaült a 2020-as Yamahára, hogy azzal saját maga találjon megoldást a Yamahát érintő problémákra, míg Valentino Rossi elmondta, hogy a 2021-es karosszériával sem igazán javult a tapadásuk.

Morbidelli egyik legnagyobb fegyverténye az volt a 2020-as szezon során, hogy folyamatosan ki tudta hozni a maximumot a rendelkezésére álló csomagból, de most elárulta, hogy „lassabban” keresi a limitet a motoron, mint tavaly ilyenkor.

„Ez persze egy teszt, és mindenki próbál olyan apróságokat keresni, ami megkönnyíti a motorozást, és amivel lehet még nyerni egy kis köridőt. Tavaly nagyon jó egyensúlyt találtam a vezetési stílusom, és a motor képességei között. Nem álltam le most sem a határok feszegetésével, de talán lassabban kísérletezek most.”

További híreink:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo Crutchlow-nak és Espargarónak is beszólt
Következő cikk „A világ egyik legkarakteresebb” MotoGP-pályája épül Magyarországon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország