Morbidelli: „Nem nyertem, mégis ez volt az egyik legjobb versenyem!”

A hu.motorsport.com a múlt heti brit nagydíjhétvégén készített interjút a MotoGP 2020-as ezüstérmesével, Franco Morbidellivel, aki vidáman válaszolt arra, hogy mi volt a legjobb silverstone-i élménye.

fmorbidelli_motogp_silverstone_saturday_vaclavduskajr_07403

Múlt héten rendezték a MotoGP-ben a Brit Nagydíjat, amelyen a Monster Energy jóvoltából a hu.motorsport.com több versenyzővel is interjút készíthetett. Közéjük tartozott a Yamaha gyári versenyzője, Franco Morbidelli is, aki a 2020-as világbajnokságon a második helyen végzett, az idei szezonja viszont nehézkesen alakul.

A 27 éves olasz neve mellett 12 verseny után mindössze 26 bajnoki pont sorakozik, miközben csapattársa, Fabio Quartararo vezeti a pontversenyt. Ennek fényében nem meglepő, hogy egy régi történést idézett fel, amikor eddigi legjobb silverstone-i élményéről kérdeztük.

Még több hír:

Morbidelli a 2017-es, világbajnoki címmel záruló Moto2-es szezonjának brit futamáról nyilatkozott széles mosollyal az arcán, amely elmondása szerint pályafutása egyik legjobb versenye volt, hiába nem tudott győzni.

„Nagyon élveztem a 2017-es Moto2-es versenyemet. Sokat kockáztattam az Alex Marquezzel történt csatám folyamán. A szezon ezen pontján kiélezett volt a bajnokság állása, mindketten a címért küzdöttünk.”

„Alexszel együtt 100 százalékot beleadva mentünk az első 6-7 körben, és el is húztunk a mezőny többi részétől. Aztán sajnos mégsem tudtam megnyerni a versenyt egy technikai hiba miatt, de még így is dobogóra állhattam. Ez volt a valaha volt egyik legjobb versenyem” – mondta a Monster zárt eseményén.

Kép: Monster Energy

Aki az F1-et és a focit is szereti, az talán most bajba került...


Így futotta meg egy problémás autó az F1 egyik legjobb időmérős körét...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez már tudja, ki lesz a csapattársa 2023-ban
Következő cikk Quartararo az F1-es pilótáról: „Ő az egyik legjobb barátom!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország