Helyszíni beszámoló

Monster RIG RIOT: "ajándékeső" Brnóban

A MotoGP Cseh Nagydíjának hétvégéjén átélhettük, milyen is az, amikor a Monster Energy ingyen ajándékokkal "szórja meg" a MotoGP szurkolóit. Annyit elárulhatunk, hogy felejthetetlen.

RIG RIOT, Monster Energy, MotoGP, Cseh GP, Brno

Fotót készítette: Monster Energy

A MotoGP Cseh Nagydíjának főtámogatója, a Monster Energy mindent megtesz, hogy a szurkolók számára egy emlékezetes nagydíjat szervezzen, és nem volt ez másképp Brnóban sem. 

A RIG RIOT ugyanis minden szurkoló számára a hétvége egyik fénypontja - vagyis azoknak, akik gazdagodni szeretnének egy-egy Monster-szuvenírrel. 

Na de pontosan mit is takar a RIG RIOT?*

Egy olyan eseményt, ahol a Monster-lányok Monster-ajándéktárgyakat dobálnak a közönségnek - pólók, zoknik, sapkák, és sok minden más potyog az "égből", amit bármelyik szerencsés szurkoló elkaphat, sőt aztán zsebre is tehet. 

Az "ajándékeső" egyébként a hétvége folyamán több időpontban  is megrendezésre kerül, amikor a potenciális nyerteseknek csupán annyi a dolguk, hogy elsétálnak a Monster színpadához, majd pedig ügyesen helyezkednek, miközben élvezik a kijelölt DJ által teremtett hangulatot... melyhez persze a Monster-lányok is hozzájárulnak.  

Összeállítottunk nektek egy galériát is, hogy el tudjátok képzelni, milyen is, amikor Monster-pólók hullanak az égből! Nem "piros hó" - ahogy a mondás tartja - de talán jobb is így, nemde?!

29

*A RIG RIOT minden MotoGP nagydíjon megrendezésre kerül, melynek a Monster Energy a főtámogatója.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi szerint a bajnoki negyedik hely a reális
Következő cikk Vinales idén "természetellenesen" megy a Yamahával: emiatt szenved?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország