Mire derült fény a MotoGP téli tesztjein?!

A Honda kiváló, a Yamaha zavarodott, a Ducati hullámzó - nézzük, hogy eddig milyen következtetéseket vonhatunk le a szezon előtti tesztek alapján.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marquez más szintet képvisel

A címvédő Marc Marquez egyértelműen az a versenyző, akit le kell győzni. Ez azonban már a szezon végi valenciai teszten is látszott, és azóta a Honda versenyzője csak megerősítette ezen státuszát.

Nyilvánvaló, hogy továbbra is Marquez jelenti a referenciapontot, legalábbis Andrea Dovizioso, Valentino Rossi és Johann Zarco így látja őt, és a köridejei is erre utalnak. 

A spanyol tehetség tisztában van vele, hogy az agresszivitása egy körön sokat segíthet neki, azonban a stratégiája szerint a versenytempóján akar javítani - Malajziában ezzel próbálkozott, majd Thaiföldön tovább folytatta a munkát.

Eddig Marquez hozza is, amit tavaly év végén megígért: kevesebbet esik, mint korábban. A hat tesztnap alatt csak kétszer bukott (egyszer Sepangban, egyszer Buriramban). 

Mindezek ellenére Marquez nem dől hátra, hiszen tavaly is láthatta, mi történt Maverick Vinalessel, aki a szezon elején bajnoki favoritnak tűnt. Azonban kétségtelenül Marquez a legesélyesebb a bajnoki címre.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Dovizioso megint ott lehet az élen

A tavalyi bajnoki második Dovi 2017-ben bebizonyította, hogy a versenyeket különösen jól átlátja, és a tapasztalatát is ügyesen ki tudta használni.

Dovizioso már elmondta, hogy az új Desmosedici tetszik neki, és végig a leggyorsabbak között volt - különösen Malajziában. Mindenesetre először meg kell várnunk, hogy a Honda mekkorát tudott előrelépni a motorerő és a tempó terén, hiszen a hagyományoknak megfelelően ez a Ducati erőssége.

Ha a Honda erősebbé válik ezen a területen, akkor Doviziosónak több mindenre is figyelnie kell majd az olyan pályákon, ahol a lóerők különbséget eredményezhetnek. Ezt Katarban meglátjuk, hiszen ott a Ducati mindig is gyorsan bizonyult. 

Érdekes lesz látni azt is, hogy az olaszok milyen beállításokat választanak, hiszen Dovi és Lorenzo eléggé más stílust követel meg a motortól. 

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Lorenzo visszalép, hogy előreléphessen

Lorenzo Sepangból nagyszerű érzésekkel távozott, és még egy nem hivatalos rekordot is futott, de Thaiföldön újra visszacsöppent a valóságba.

Buriramban a háromszoros MotoGP-bajnok szembesült a Ducati idei negatív pontjával (nem érezte megfelelően az első abroncsot) - a helyzet pedig addig fajult, hogy vissza is tért a tavalyi motorhoz.

Mivel a szerződéshosszabbítás is szóba jött, Lorenzo tisztában van vele, hogy már messze nem ér annyit, mint mikor a Ducati egy nagy zsák pénzért elhappolta a Yamaha elől, hogy a bajnoki címért küzdhessenek vele. 

Ebből a szempontból a spanyol nehezen győzheti meg a főnökeit arról, hogy pótolhatatlan, különösen úgy, hogy a csapattársa jelentősen kesevebbet keres és még futamokat is nyer. 

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Zarco tempója csak fokozza a Yamaha szenvedését 

Marquez mellett jelen pillanatban Zarco a másik versenyző, aki könnyedén harcolhatna a dobogós helyezésekért, ha a bajnokság jövő héten indulna. Ez pedig kicsit összezavarta a Yamahát, hiszen Rossi és Vinales, a gyári versenyzőpárosuk nem találta meg az M1 előnyös beállításait - Zarcónak ezzel szemben sikerült. 

A helyzet már annyira szürreális, hogy Vinales szombaton még azt nyilatkozta, megtalálta a problémát és a megoldást, majd másnap reggel épp az ellenkezőjét állította: vagyis tévedtek. 

Rossi ezzel szemben azt hajtogatja, hogy a Yamaha az elektronikával bajlódik, de vasárnap már az abroncsokat is emlegette. Úgy érzi, a Michelin abroncsai egyik pillanatról a másikra teljesen más tempóra képesek. 

Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3

Rins jó választásnak tűnik

Miután egy évet szenvedtek a 2017-es maghajtó egység kiértékelésével és kiválasztásával, a Suzuki megerősítette, hogy ezúttal sikerült a megfelelő erőforrást beszerelni, és ez az eredményeiken is meglátszik. Ebben az esetben az elsőszámú versenyzőjük Rins, aki kemény téli felkészülést tudhat maga mögött. 

Rins Malajziában elég jónak tűnt, majd Buriramból az egyik leggyorsabbként távozott (ötödik lett a végeredmények alapján). Máskülönben a Suzuki mindent belead, és egy percre sem áll le, ez már csak a Malajziában, majd Thaiföldön kipróbált kipufogókból is jól látszik. A terelőelemek terén is előreléptek: a Ducatihoz hasonlóan három változatot készítettek. 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megérkezett a 2018-as Repsol-Honda: RC213V
Következő cikk Hivatalos: Syahrin a Tech 3 Yamahánál folytatja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország