Mir visszatérhet a misanói teszten

Joan Mir két futamot volt kénytelen kihagyni sérülés miatt, de a hírek szerint már teljesen felépült a sérüléséből és a héten megrendezésre kerülő, misanói teszten a Suzuki versenyzője visszatérhet.

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP

Gold and Goose / Motorsport Images

Joan Mir a hónap elején a brnói teszten esett nagy sebességnél, a 300 km/h-s bukás után a tüdejében szenvedett szerencsére nem komoly sérülést. Az 1-es kanyarban vesztette el az irányítását a Suzuki felett a csehországi pályán, az eset után kórházba is került. A motorversenyzőt néhány napig megfigyelés alatt tartották Brnóban, majd hazatérhetett barcelonai otthonába, de az Osztrák és a Brit Nagydíjakat kénytelen volt kihagyni.

 

Utóbbi futamon a Team Suzuki a helyére Sylvain Guintolit ültette, aki Silverstone-ban a 12. helyen célba érve szerzett pontot. A Motorsport.com értesülése szerint Mir már teljesen felépült a sérüléséből, és visszatért a normális felkészüléshez, már a szokásoknak megfelelően edz supermoto és motokrossz géppel is. A 21 éves versenyző ezek szerint már ott lehet a héten a MotoGP mezőnyével a Misanóban megrendezésre kerülő kétnapos teszten, amelyre csütörtök, pénteken kerül sor. A San Marinó-i GP-t szeptember 15-én tartják, várhatóan már Mirrel a rajtrácson.

Joan Mir újoncként a nagy esés ellenére bizonyítani is tudott, a spanyol legjobb eredménye a Katalán Nagydíjon elért hatodik helyezése volt, összesítésben a teljesítménye a 13. helyhez elég. Mir csapattársa, Alex Rins ugyanakkor jobban teljesít, a hétvégén már a második futamgyőzelmét aratta idén, és már harmadik az egyéni tabellán, jócskán megközelítve a második helyezett Andrea Doviziosót.


Íme egy újabb exkluzív videó a Motorsport.com-tól, benne az aktuális átigazolási szezonnal, mely több pilótát is igencsak érzékenyen érint.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így etette meg Rins Marquezt a végjátékban: mit művelt?! (videó)
Következő cikk A MotoGP szép rajtrácslányai a Brit Nagydíjról: galéria

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország