Mir: Nem az F1-be távozó főnök miatt nem tud előrelépni a Suzuki!

A MotoGP 2020-as világbajnoka, Joan Mir úgy gondolja, hogy nem az a Suzuki stagnálásának az oka, hogy a Forma-1-be távozott a tavalyi csapatfőnökük, Davide Brivio, hiszen nem ő dolgozott magán a motoron.

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Suzuki idénye egyáltalán nem alakul optimálisan, ugyanis a tavalyi bajnok Joan Mir kilenc futam után már 55 pontos hátrányban van a pontverseny éllovasához, Fabio Quartararóhoz képest, idén pedig eddig  három dobogós helyezés jelentette számára a csúcsot.

Mir a Suzuki GSX-RR-rel kapcsolatosan is kritikusan nyilatkozott, ugyanis érzése szerint nem tudnak előrelépni a motorral, és a nyári szünet előtt elismerte, hogy a jelenlegi motorjuk nem elég jó ahhoz, hogy a bajnoki címért harcoljon.

További híreink:

A 2020-as és a 2021-es szezon között távozott a csapattól a csapatfőnöki szerepkört hosszú éveken keresztül betöltő Davide Brivio, aki az Alpine versenyigazgatója lett. A Motorsport.com-nak adott interjújában viszont Mir azt mondta, szerinte nem ezért maradt le a Suzuki a riválisai mögött 2021-ben.

„Nem hiszem, hogy ez lenne az oka. Az egyértelmű, hogy Davide szuper munkát végzett a Suzukinál. De szerintem inkább arról van szó, amit már korábban is mondtam: nem tudtunk technikai szempontból akkora előrelépést produkálni, mint a többiek.”

„Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Suzuki ne dolgozna, hiszen dolgozunk. A motoron magán pedig eddig sem Davide dolgozott. Szóval ebben az esetben szerintem arról van szó, hogy tovább kell javulnunk, hiszen látjuk, hogy a többiek jobban teljesítenek nálunk ilyen szempontból.”

 

A Suzuki úgy döntött, nem neveznek ki utódot Brivio üresen maradó helyére, ehelyett egy menedzsmentbizottság vezeti a versenycsapatot, amelynek élén Shinichi Sahara áll projektvezetőként.

Sahara a Motorsport.com-nak azt mondta, nincs tervben, hogy még idén új csapatfőnököt nevezzenek ki, Mir pedig elmondta, bízik Sahara döntésében.

„Nagyon bízom Saharában, és ha ő ezt tartja helyesnek, akkor az biztosan azért van, mert tényleg ez a helyes. Mindent ő irányít, belülről látja a projektet, így pedig a problémákat is látja. És biztosan oka van annak, hogy ezt mondta” – magyarázta Mir.

Íme a 2021-es Forma-1-es Brit Nagydíj menetrendje – jön a sprintkvalifikáció!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dani Pedrosa a 2018-os visszavonulása után először ismét rajthoz állhat a MotoGP-ben
Következő cikk Vinales MotoGP-s jövője „egy helyben áll” a Yamahától való távozás után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország