Mir a brnói balesete miatt kihagyja az Osztrák Nagydíjat

A Suzuki versenyzője, Joan Mir kihagyja az Osztrák Nagydíjat, miután a brnói verseny utáni teszten kisebb sérüléseket szenvedett. A Suzuki nem vet be másik pilótát Mir pótlására.

Joan Mir, Team Suzuki MotoGP

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A MotoGP-újonc az első kanyarnál esett le a GSX-RR-ről a hétfői verseny utáni teszten Brnóban. Az esés után kivizsgáláson esett át, ahol megállapították, hogy nincs komoly sérülése, azonban a tüdője megzúzódott. Ennek következtében a Suzuki és Mir úgy döntött, hogy a legjobb, ha a fiatal pilóta kihagyja a Red Bull Ringen megrendezésre kerülő futamot.

„Nagy kár, hogy ki kell hagynom a versenyt a brnói teszten történt balesetem miatt. Nagy esés volt, és el is vittek a kórházba, hogy kivizsgáljanak, mivel átgurultam a kavicságyon, és így sok ütést kaptam.”

További híreink:

„A zúzódás miatt eleinte nehezen kaptam levegőt, de lépésről lépésre javul az állapotom, most pedig már jobban érzem magam. Hamarosan újra kivizsgáláson fogok átesni, hogy megnézzék, minden rendben van-e, aztán hazamegyek, és újrakezdem az edzést.”

„Sajnálom, hogy így történt, ugyanis jól éreztem magam a motoron, és fantasztikus volt a teszt is. Most azonban csak a következő napot tarthatom szem előtt, hogy felépüljek, a célom pedig az, hogy a silverstone-i versenyre már 100 százalékos legyek.”

„Lendületben akarok maradni, és folyamatosan fejlődni a MotoGP-ben. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, akik gondoskodtak rólam, illetve a szurkolóknak is, akik pozitív és támogató üzeneteket küldtek.”

A 21 éves versenyző 2016-ban szerezte meg első Moto3-as győzelmét, majd 2017-ben a bajnoki címet is megszerezte a sorozatban. 2018-ban a Moto2-ben folytatta, ahol 4 dobogós helyezéssel összetettben a hatodik helyen zárt, majd idén a Suzuki MotoGP csapata igazolta le a spanyolt, aki jelenleg összetettben 39 ponttal a neve mellett a 13. helyen áll.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez miatt szenved mindenki más a MotoGP-ben
Következő cikk A legszebb rajtrácslányok a MotoGP Cseh Nagydíjáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország