Megvan végre Rossi új szerződése - a héten érkezhet a bejelentés!

A The Race forrásai szerint Valentino Rossi ezen a héten, a Katalán Nagydíjon fogja bejelenteni, hogy átigazol a Petronas SRT Yamahához a 2021-es szezontól kezdődően. Ez a hír pedig további változásokat is beindíthat a rajtrácson.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

A sokak által nagyon várt megállapodást már hetek óta halasztják, hiszen az eredeti bejelentésnek elvileg még a múlt havi Osztrák Nagydíjon kellett volna megérkeznie.

A múlt héten zajlott néhány komoly tárgyalás után, amelyek a Yamaha főnöke, Lin Jarvis, a Petronas Yamaha ügyvezetője, Razlan Razali és magam Rossi között zajlottak le, most már azt lehet hallani, hogy a megállapodás végre megszületett, és a barcelonai pályán fogják majd bejelenteni most csütörtökön.

Az utóbbi időszak remek lehetőséget kínált arra, hogy a szerződés utolsó részleteit is tisztázzák, hiszen a MotoGP mezőnye két hetet töltött Misanóban a San Marinó-i, valamint az Emilia Romagna Nagydíj keretében.

Még több hír:

Mivel Rossi mindössze tíz kilométerre volt a pályától a tavulliai bázisán, így mindhárom fél egy időben volt ugyanazon a helyen, és le tudtak ülni szemtől szemben, ezt pedig Razali is megerősítette korábban a közösségi médián keresztül.

Rossi új szerződése révén a malajziai szatellitcsapathoz kerül majd egy egyéves szerződés keretében, amely kizárólag 2021-re szól. Ez nem azért van, mert a szezon végén biztosan visszavonul majd, hanem inkább amiatt, mert minden szatellitcsapat szerződése akkor jár majd le, és a MotoGP rajtrácsa vélhetően átalakul majd 2022-től.

A szerződés pontosabb részletei még nem ismertek, például Rossi motorjának specifikációja, illetve az sem, hogy hány csapattag követi majd őt. Ezeket tartják egyébként a két leginkább vitatott pontnak a megbeszélések során.

Mivel azonban Fabio Quartararo saját csapata is nagyon szeretne a Petronas Yamahától a gyári istállóhoz menni, ezért teljesen elképzelhető, hogy egyszerűen csak embereket cserél a két alakulat, hogy ezzel könnyítsék meg a motorosok átállását.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Ez akár meg is nyithatja az ajtót a hosszú ideje pletykált VR46 Yamaha MotoGP-csapat előtt, hogy csatlakozzon a 2022-es rajtrácshoz. Ezt az ötletet azok a híresztelések is erősítik, miszerint a Petronas SRT nem igazán elégedett a jelenlegi státuszával, hiszen több független rivális is egyre nagyobb szerepet kap a gyári istállójuk életében, ők viszont nem.

Ez természetesen még nem megerősített tény, de könnyen benne lehet a pakliban, hogy a Petronas SRT másik gyári csapat után néz, amely akár a Suzuki is lehet. Az ő terveikben ugyanis az szerepel, hogy négy, szinte teljesen egyforma specifikációjú motort szeretnének a mezőnyben tudni.

A Yamaha viszont jelenleg két eltérő specifikációt futtat, és ez nem feltétlenül tetszik a szatellitcsapatnak. Rossi saját elgondolásai egy esetleges MotoGP-csapatról az évek során ugyanakkor sokat változtak.

A kilencszeres bajnok eleinte teljesen kizárta ennek a lehetőségét, most viszont már nyitottabbnak tűnik az ötletre, főleg úgy, hogy több olasz tehetséget is kinevelt a Moto3-mon és Moto2-őn keresztül egészen a királykategóriáig.

Bagnaia elmondta, hogy mi állt a kiesése mögött.


A Suzuki történelmi festése a MotoGP-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi: Nem igazán voltam versenyképes…
Következő cikk Marquez többet várt Quartararótól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország