Megvan, ki helyettesíti Jorge Martint a súlyos balesetét követően!

Az egykori MotoGP-versenyző, a 2014-es Moto2-bajnok Tito Rabat helyettesíti Jorge Martint a Pramacnál, aki a múlt héten a Spanyol Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet.

Jorge Martin, Pramac Racing

Jorge Martin, Pramac Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Martin a múlt szombaton szenvedett súlyos balesetet a harmadik szabadedzés során szombaton, amelynek következtében több helyen is csonttörést diagnosztizáltak nála, majd kórházban tartották, hogy megfigyeljék az állapotát.

A spanyolt hétfőn átszállították a barcelonai kórházba, ahol megműtötték, de további beavatkozásokat is kilátásba helyeztek, hiszen nemcsak a bal és a jobb keze sérült meg, de a bokájánál is törést állapítottak meg az orvosok.

Még több F1 hír:

Tito Rabat 2016-ban mutatkozott be a MotoGP-ben, miután 2014-ben megnyerte a Moto2-es bajnokságot. A spanyolt sem kerülték el a sérülések pályafutása során, hiszen horrorbalesetet szenvedett 2019-ben a Brit Nagydíjon, amelynek hatásait még sokáig érezte.

Jorge Martinnak különösen fájó lehet, hogy rögtön a szezon elején kénytelen kényszerszünetre vonulni, hiszen Katarban megszerezte élete első pole-ját, majd a 3. helyen végzett a versenyen, miután 17 körön keresztül a vezetést is magánál tartotta.

Marko elárulta, Verstappen miért mondott le a leggyorsabb körről…


Április elején rendezték meg az új versenysorozat, az Extreme E első versenyét, a Desert X-Prix-t, ebben a videóban pedig 5 percbe sűrítve nézhetitek meg a legizgalmasabb jeleneteket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jorge Martin műtétjét elhalasztották, veszélyben a jerezi versenye
Következő cikk Marquez még nem tudja, hogy mikor tud majd teljes erőbedobással motorozni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország