Megúszták a büntetést, de Marquez nincs meggyőződve Rossi szándékáról

Marc Marquez és Valentino Rossi is megúszta büntetés nélkül a misanói időmérőn bemutatott kakaskodást, amely után a spanyol címvédő nem volt meggyőződve az olasz jó szándékáról.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A San Marinó-i MotoGP időmérő végén Marc Marquez igyekezett javítani köridején egy ideig Valentino Rossi mögött haladt, de a 11-es kanyarban beérte az olaszt, és meg is előzte. De nem volt sima a spanyol számára a kanyarkijárat, lement a pályáról, ezzel el is vesztette köridejét, és Rossi a 13-as kanyar előtt vissza is előzött. Azonban az olasz meg a 14-as, Caro-kanyart vétette el, és a páros majdnem össze is ütközött.

Mindkét versenyzőt berendelték a versenybírák az időmérő után, de a meghallgatást követően egyiküket sem büntették. Kettejük múltja komoly csatározásokkal van tele, a leghíresebb eset a 2015-ös szepangi ütközet, amely során körökön keresztül harcoltak egymással, majd Rossi kitette a pályáról riválisát. Tavaly Argentínában pedig Marquez ütközött Rossinak, és egyszerűen kivezette az olaszt a fűre.

A szombati esetet megúszták büntetés nélkül de Marquezben megmaradt az eset. A spanyol sem tudott javítani, így vasárnap az ötödik helyről rajtolhat csak, és szerinte Rossinak épp ez volt a szándéka. "Nem tudom, egyelőre nem értem, hogy mi történt, mert az ilyen előzések az időmérőn meglehetősen furcsák. Nem tudom, mi lehetett a szándéka, meg kell majd kérdezni tőle" - mondta értetlenkedve Marquez, aki fontosnak tartotta kijelenteni, hogy igyekezett elkerülni a feltételezést is, hogy ő Rossit követve akart előnybe kerülni.

Még több hír:

"Kimentem a bokszból, és le is lehet ellenőrizni, teljesen egyedül voltam, az utolsó szett abroncsokon. Amikor azonban a hátsó egyeneshez értem, Valentino várt ott, nagyon lassan ment, és én beálltam mögé, mert én vagyok előrébb a vb-tabellán. Együtt kezdtük a kört, de ő már a hatos kanyarban hozzáért a zöld felülethez, szóval az ő köre azzal el is veszett. Azt vettem észre, hogy azonban továbbra is gyors, de nem elég gyors. Meg volt az esélyem, hogy leelőzzem, majd a 14-es kanyarban csak azt éreztem, hogy valami fekete, sárga nagyon gyorsan jön kívülről, olyan sebességgel, amivel lehetetlen azt a kanyart bevenni" - mondta Marquez a Rossival történt eset kapcsán.

Marquez igyekszik nem negatívan megítélni a történtekben Rossi szerepét, de ez nehezen megy neki. "El tudom képzelni, hogy mi lehetett a szándéka, de nem mondom, mert bízni kell abban, amit mond, és majd meg is magyarázza. De én már előre tudom a válaszát" - mondta a spanyol, aki az eset közben elvesztette egyensúlyát, és le is csúszott a motorról, majd kissé agresszívan reagált. "Persze, hogy agresszív volt a reakcióm, mert nem számítottam erre. A körének vége volt a 6-os kanyar után, mert kiment a pályáról. Ezért nehéz megérteni, mi lehetett a szándéka."


Szenzációs versenygokartos élmény és csapatás, amire nehéz szavakat találni, mert ez olyasvalami, amit egyszer mindenkinek át kellene élnie.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Iannone sérülése kiújult, kihagyja a futamot
Következő cikk Rossi: Marquez tudta, hogy tönkreteszi a köröm…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország