Martin végzett az élen a MotoGP-teszt második, esős napján, Marquez továbbra is hátul

Lezajlott a MotoGP malajziai előszezoni tesztjének második napja is, ahol ismét egy ducatis versenyző végzett az élen. Marco Bezzecchi helyett most azonban Jorge Martin érte el a legjobb időt, pedig egyszer ő is leesett a motorjáról, miközben az eső is megérkezett a pályára.

Jorge Martin, Pramac Racing

Fotót készítette: MotoGP

Amikor helyi idő szerint délelőtt tízkor kinyitott a bokszutca, a mezőnyt vizes pálya fogadta Sepangban, ami hatással volt a munkára, hiszen az első órákban ugyan mindenki futott néhány kört, de a csapatok nem a tervek szerint teljesítették a programjukat.

Az első órát követően csak négy pilótának volt mért köre, majd később Jack Miller vette át a vezetést a KTM-mel, de az ideje még két perc fölött volt a továbbra is nedves aszfalton. Később aztán lassacskán száradni kezdett az ideális ív, ezzel pedig a versenyzők kedve is jobban megjött a körözéshez.

Fabio Quartararo bőszen próbálgatta a Yamaha új fejlesztéseit, majd át is vette a vezetést, de nem sokkal később jött Martin, aki másfél tizedet vert a 2021-es bajnokra. Ezt követően azonban újra esni kezdett, így a pálya állapota romlott, Martin pedig egy vizes kerékvetőn megcsúszva elesett.

Végül aztán az időjárás már nem kedvezett a mezőnynek, így az utolsó órákban a legtöbben a bokszban várakoztak, és csak néhány bátor vállalkozó gurult ki, hogy felmérje, hogyan működik a motorja a nehéz körülmények között.

Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy a pramacos Martin 1:58,736-os ideje a nap legjobbja lett. Mögé végül Miguel Oliveira jött be és a harmadik hely Pol Espargaróé lett a Tech3 KTM-mel. A legjobb ötöt még Quartararo és a bajnoki címvédő, Francesco Bagnaia tette teljessé.

Az olasz motoros egyébként elégedett volt eddig a Ducati új motorjának működésével, mivel szerinte most jobban állnak a felkészüléssel, mint egy éve ilyenkor, bár azt is elismerte, hogy a GP23-as erőforrása még mindig egy kicsit agresszív.

Marc Marquez eközben most sem brillírozott, hiszen a 13. helyen zárt, de persze egy teszten nem is ez a lényeg. A csapata ugyanis tovább folytatta a kiterjesztett tesztprogramját, a nyolcszoros bajnok pedig az első nap után még arról beszélt, hogy az idei motorja „még messze van a legjobbaktól”.

Ezzel azonban már csak egy nap van hátra a MotoGP első tesztjéből, hiszen a pályán zajló események vasárnap folytatódnak még. A mezőny vélhetően abban reménykedik, hogy a mai esőzés után holnap már végig száraz idő fogadja őket, hogy minél több munkát végezhessenek el.

Aki pedig esetleg lemaradt volna az első nap történéseiről, az itt könnyedén bepótolhatja.

Íme a második nap teljes végeredménye:

Cla   Driver  Bike  Time   Gap   Laps 
Jorge Martín Ducati 1'58.736   17
Miguel Oliveira Aprilia 1'58.839 0.103 52
Pol Espargaro GASGAS 1'58.881 0.145 29
Fabio Quartararo Yamaha 1'58.897 0.161 34
F.Bagnaia Ducati 1'59.067 0.331 35
Raúl Fernández Aprilia 1'59.112 0.376 35
Luca Marini Ducati 1'59.118 0.382 50
Alex Rins Honda 1'59.163 0.427 28
Enea Bastianini Ducati 1'59.194 0.458 32
10  Brad Binder KTM 1'59.230 0.494 30
11  F.Morbidelli Yamaha 1'59.289 0.553 44
12  Marco Bezzecchi Ducati 1'59.361 0.625 31
13  Marc Márquez Honda 1'59.450 0.714 36
14  F.Di Giannantonio Ducati 1'59.502 0.766 40
15  Johann Zarco Ducati 1'59.503 0.767 36
16  Joan Mir Honda 1'59.632 0.896 36
17  Álex Márquez Ducati 1'59.747 1.011 36
18  Maverick Viñales Aprilia 1'59.770 1.034 35
19  Jack Miller KTM 1'59.859 1.123 47
20  Aleix Espargaró Aprilia 2'00.017 1.281 26
21  Takaaki Nakagami Honda 2'00.223 1.487 32
22  Cal Crutchlow Yamaha 2'00.354 1.618 41
23  A.Fernández GASGAS 2'00.732 1.996 32

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria: ismét együtt a MotoGP mezőnye, megkezdődött az új szezon
Következő cikk A Ducatik uralták a MotoGP sepangi tesztjét, Bagnaiaé a második legjobb idő!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország