Martin nem érti, mi történt vele: „Nem hiszem, hogy a határon lettem volna”
Jorge Martin elmondta, alaposan ki fogja elemezni, milyen körülmények vezettek az Indonéz Nagydíj szombati sprintjén elszenvedett bukásához, ami igen költséges volt számára, hiszen Francesco Bagnaia 12 pontot hozott rajta.
Jorge Martin, Pramac Racing
Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images
A Pramac pilótája úgy érkezett meg a sprintre, hogy egyértelműen ő számított a legyőzendő pilótának, hiszen az időmérő edzést komoly fölénnyel tudta behúzni. A rajtot jól csinálta és az első kör elején meg is tartotta a vezetést, aztán viszont jött a 16-os kanyar. Martin ott látszólag túl nagy tempóval ment be és egyszerűen elcsúszott.
Bár hamar vissza tudott ülni a Ducatira, majd megkezdte a felzárkózást, végül éppen nem érte el a pontszerző pozíciókat, hiszen tizedik lett. Bagnaia eközben viszont behúzta a győzelmet, így a bajnoki tabella ismét nagyot változott, hiszen Martin előnye a felére, vagyis 12 pontra csökkent.
„Minden jónak érződött ahhoz, hogy már az első körtől kezdve nyomjam, de a versenyen valamiért nehezebben tudtam felmelegíteni a gumikat. Utána viszont már minden jól működött. Frusztráló elveszíteni a győzelmet egy olyan helyen, ahol érzésem szerint én vagyok az egyik leggyorsabb, de holnap lesz egy új lehetőségem, szóval meg fogom próbálni.”
Bár az említett 16-os kanyar sok versenyzőt megtréfált a hétvége folyamán, Martin mégis kissé értetlenül áll a hibája előtt. „Nehéz megérteni, miért estem el. Megnéztem és látszólag minden normális volt, de ha mégis van valami, amin változtatnom kell, akkor alaposabban is megvizsgálom, hogy holnap már ne kövessem el újra ugyanezt a hibát.”
„Nem hiszem, hogy a határon lettem volna. Az időmérő rendben volt, a versenyen is jól alakultak a dolgok. Elestem, de aztán tizedik lettem, miután tíz motort előztem meg 12 kör alatt.” Martin ettől függetlenül elmondta, hogy a vasárnapi versenyen vélhetően óvatosabban fogja megközelíteni azt a fordulót.
„Mindenképpen érdemes lesz majd kicsi ráhagyással menni ott, és inkább a pálya többi részén nyomni. Az a kanyar szerintem picivel csúszósabb, szóval most megpróbálom megérteni a bukást, és aztán a holnapi bemelegítő edzés során meglátjuk. A futam többi részén egyébként nem volt gond abban a kanyarban, szóval csak az az egyetlen kör volt rossz” – zárta gondolatát Martin.
Hogy pontosan mi történt a sprintversenyen, azt ebben a cikkben olvashatjátok.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.