Martín: „nem az én dolgom” a Ducatival világbajnoki címet nyerni
A Pramac Ducati versenyzője, Jorge Martín szerint „nem az ő felelőssége” 2023-ban világbajnoki címet nyerni a Ducatival, hiába zárkózott fel a bajnoki éllovas Francesco Bagnaiára a pontversenyben.
Martín idén másodjára duplázott a misanói San Marino GP-n, miután a szombati sprintet és a vasárnapi nagydíjat is megnyerte, miközben a barcelonai sérüléseivel bajlódó Bagnaia mindkét futamon a 3. lett.
A spanyol motoros lemaradása a pontversenyben 50 pontról 36-ra csökkent Bagnaiával szemben, így 8 fordulóval a szezon vége előtt (ha Indiát valóban megtartják) nem elképzelhetetlen, hogy a Pramacnál is gyári támogatást élvező Martín beszálljon a bajnoki csatába.
Martín azonban egyelőre egyáltalán nem gondol erre, és részben talán a mentális hadviselés első fejezeteként el is mondta, hogy az a gyári csapat motorosainak feladata.
„A célom csak az, hogy futamokat nyerjek, nem a gyári csapat motorosaként nem is nekem kell megnyernem a világbajnoki címet, nem az én felelősségem” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak Martín.
„Ha esély nyílik erre, akkor persze mindent meg fogok tenni, de nem görcsölök erre. Remélhetőleg hamarosan én is a gyári csapat motorosa lehetek” – mondta Martín, aki helyett tavaly a 2023-ban sérülésekkel bajlódó Enea Bastianinit választotta a Ducati Bagnaia mellé.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.