Martin a bukásáról: „Előbb-utóbb el kellett jönnie”
Jorge Martin, a Pramac motorosa elmondta, az Indonéz Nagydíj során elkövetett hibája csak idő kérdése volt, miközben azt is elmagyarázta, mi okozta a bukást.
A spanyol versenyző szombaton megnyerte a sprintfutamot, és ezzel hétpontos előnyre tett szert a bajnokságban, miután Francesco Bagnaia csak nyolcadik lett. Martin ezek után a vasárnapi versenyen is az élre tudott állni, és egészen szép előnyt épített már ki, amikor a 13. körben a 11-es kanyarnál elesett.
Bagnaia ezzel szemben óriásit ment, így visszavette a bajnoki vezetést pramacos ellenfelétől. Martin a verseny után elmondta, hogy bukásának elsődleges oka az volt, hogy a 10-es kanyarnál a pálya poros részére került. Ez volt egyébként az első kiesése a szezon eleji Amerikai Nagydíj óta.
„Igen, tökéletes volt” – mondta Martin a balesetét megelőző versenytempójáról. „Remek rajtot vettem, majd igyekeztem minél nagyobb előnyt kiépíteni. Aztán amikor láttam, hogy 2,8 másodperccel vezetek, meglepődtem és úgy voltam vele, hogy talán ideje lenne egy kicsit lassítani.”
„A 10-es kanyarban egy picit szélesre mentem, és úgy tűnt, némileg koszos ott a pálya. Aztán a 11-es kanyarnál elveszítettem az elejét, miközben ugyanazt csináltam, amit egy körrel korábban. De az ilyesmi megesik. Pedig minden jól ment addig a pontig. Három másodperc volt az előnyöm, a nehezét már megcsináltam. Csak el kellett jutnom a célig.”
„Ezen már nem lehet változtatni. Az biztos, hogy nem könnyű megtartani a koncentrációt, amikor ennyivel vezetsz. Lényegében biztonsági üzemmódban mentem. Annak viszont örülök, hogy a sebességem megvan, és minden egyes pályán gyors tudtam lenni. 14 futam ment le hiba nélkül. Ez csak statisztika. Előbb-utóbb el kellett jönnie és most itt került rá sor.”
Martin egyike volt azon maroknyi pilótának, akik a lágy első gumit választották a versenyre, de szerinte ennek nem volt köze a bukásához. „Remekül éreztem magam a pályán. A 10-es kanyarnál összeszedett por okozta az esést.”
Aki esetleg lemaradt volna a kora reggeli futamról, itt bepótolhatja az összefoglalót.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.