Marquezt motiválja a visszatérésre a riválisok idei hullámzó teljesítménye

Marc Marquez bevallotta, hogy rengeteg motivációt szerez abból, hogy a riválisait figyeli, akik sokat hibáznak, miközben megpróbálják megszerezni tőle a MotoGP világbajnoki koronáját.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Honda Racing

Marquez nagy érdeklődéssel figyeli, ahogyan a riválisainak nem sikerül rendesen megragadni az alkalmat az elképesztően nyitott 2020-as bajnoki küzdelemben, ez pedig motiválja a visszatérésével kapcsolatos erőfeszítéseit.

A hatszoros MotoGP-világbajnok nem ült versenymotorra azóta, hogy júliusban részt vett az idény második futamán Jerezben. Akkor azonban fel kellett adnia azt a hétvégét, miután napokkal azelőtt eltörte a kezét egy nagysebességű bukásban ugyanazon a pályán.

Mivel a sérülés komolyabbnak bizonyult az előzetesen gondoltnál, ezért úgy tűnt, hogy Marqueznek már ki kell ülnie az idei szezon hátralévő részét. Most viszont utalást tett arra, hogy megpróbálhatja az újabb visszatérést az egyik aragoni futamon október 18-án vagy 25-én.

Még több hír:

Ugyan már túl késő lenne neki ahhoz, hogy beleszólhasson az idei bajnoki csatába, a jelenléte érdekes változásokat idézhetne elő a mezőny dinamikájában, mivel az eddigi nyolc verseny alatt senki sem tudta igazán megragadni az alkalmat arra, hogy elhúzzon a többiektől.

Eddig hat motoros állt már a bajnoki tabella élén, négyen ráadásul életükben először, és csak 36 pont választja el egymástól az első hét helyezettet, miközben a sikerek és a problémák egyaránt tiszteletüket teszik a vélt bajnoki esélyeseknél.

A spanyol elmondása szerint ez a nyitottság motiválja az ő felépülését, és „idegessé” teszi őt, hogy nem lehet ő is részese ennek a küzdelemnek.

„Otthonról nézni a futamokat eléggé idegessé és mérgessé is tesz, de ezt kell most csinálnom. Látva, hogy a többiek nem szereznek sok pontot, arra ösztökél, hogy vissza akarjak térni minél hamarabb.”

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Honda Racing

Ami a felépülését illeti, Marquez elmondta, hogy csak akkor fog visszajönni, ha erre fizikálisan lehetősége lesz, de már érzi, hogy előrelépéseket tett. „Mentálisan és fizikálisan is jól érzem magam. Ha rajtam múlna, én már holnap visszajönnék, de erre nem fog sor kerülni.”

„A mentalitásom nem fog változni: a limiten próbálok majd lenni, erőltetni a kezem, de persze csak az orvosok előírásai szerint. Amikor ismét felülök majd a motorra, a hozzáállásom sem lesz másmilyen: támadni fogok.”

„Ezért amikor visszajövök, akkor jó fizikai állapotban kell majd lennem. A karomnak olyan 80-90 százalékosnak kell majd lennie ahhoz, hogy már az elejétől gyors próbáljak lenni” – zárta a visszatérésével kapcsolatos gondolatokat Marquez.

Az egyetlen versenyzőként, aki idén eddig egynél több versenyt tudott nyerni, Fabio Quartararo vezeti a pontversenyt, de előnye csak nyolc egység az elképesztően kiegyensúlyozott suzukis, Joan Mir előtt.

Quartararo nem a Rossi után hagyott űrt szeretné betölteni a Yamahánál.


Isle Of Man TT - 1992

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo: nem pótolhatom Rossit
Következő cikk A Honda távozott a Forma-1-ből - mi lesz a MotoGP-csapattal?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország