„Marquezre lecsapott a karma!”

Az olyan ex-motorversenyző, Loris Reggiani nem túl elegánsan nyilvánult meg a Marc Marquezt sújtó pechszériáról. Reggiani úgy gondolja, Marquez 2015-ben sportszerűtlenül viselkedett Rossival szemben, amiért a sors most elégtételt vesz.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Honda Racing

A 21. században semmilyen, közismert ember által tett kijelentés nem marad észrevétlenül, még akkor sem, ha egy csak néhány sor a Twitteren.

A formulapassion.it a MotoGP-ben 1980 és 1995 között versenyző Loris Reggiani – politikailag korrektnek nem nevezhető – megnyilvánulására figyelt fel.

Még több F1 hír:

Az olasz ex-motoros a Marc Marquezzel történő események kapcsán fogalmazta meg véleményét. Mint ismert, a nyolcszoros világbajnok tavaly júliusban megsérült az év első futamán, azóta pedig már három műtéten is átesett.

Továbbra is kérdéses, mikor láthatjuk újra versenyezni a Honda versenyzőjét.

„Karma…” – írta Reggiani a Facebookon. „Marquez 2015-ben elhatározta, hogy megakadályozza Rossit abban, hogy megnyerje a világbajnokságot. 2020-ban jó esélye volt a bajnoki címre, amivel behozta volna Rossit, de a karma lesújtott.”

A poszt alatt természetesen elszabadultak az indulatok. A javarészt Rossi- vagy Marquez-szimpatizánsok több, mint 800 kommentet hoztak össze.

Így néz ki az F2 módosított versenynaptára

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Megvan, mikor mutatja be a Ducati a 2021-es motorját!
Következő cikk Rins azt hitte, a csapatfőnöke viccel, amikor bejelentette a távozását…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország