Marquez zúzódásokat szenvedett, de jól van

Hivatalosan is megerősítésre került, hogy a kórházban elvégzett vizsgálatok szerint Marc Marquez a nagy bukása ellenére jól van, nincsenek súlyos sérülései, de vár rá pár kezelés a hétvégén Thaiföldön, a MotoGP aktuális helyszínén.

Marc Marquez, Repsol Honda Team, crashed bike covered up

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A hu.motorsport.com korábban már beszámolhatott Marc Marquez brutális bukásáróla, ami a thaiföldi FP1-en történt. A Honda világbajnok motorosa valóban hatalmasat esett, miközben a motorja szétszakadt. A csodával határos módon Marquez megúszta súlyos sérülések nélkül, de a részletesebb vizsgálatok miatt a helyi kórházba szállították.

Alberto Puig, a Honda csapatfőnöke részletesebben is beszélt a történtekről, valamint a helyzetről, miközben az is kiderült, hogy Marquez ott lesz a délutáni szabadedzésen, folytatván az eredeti terveket a hétvégére. „Nagy balesete volt, mint azt mindenki láthatta, de szerencsére rendben van. Kórházba mentünk a szükséges vizsgálatok miatt. Elvégezték rajta az MRI-t is, de úgy tűnik, hogy minden rendben van. Szerencsére rendben van.”

„Persze van némi zúzódása a hátában, és a lábában, valamint kicsit a csípőjében is, de semmi olyanról nem tudunk beszámolni, ami miatt aggódni kellene. Ma szerencséje volt. Folytatjuk a tervet, de valószínűleg vár rá némi kezelés. Újra ki fog menni a pályára, és megpróbáljuk folytatni a tervünket.”

A szakember szerint Marquez bukását az okozta, hogy a hátsó gumin szennyeződés halmozódott fel a 2-es és a 3-as kanyar közötti egyenes részen. A gumi egyszerűen nem érte el az optimális hőmérsékletet, hiszen a 7-es kanyarba nem a szokásos gyors tempóban érkezett meg, hanem lassabban. A csapat azt gyanítja, hogy a bukásnak valóban a szennyeződésekhez lehet köze. Marc az egyenes részen nem az ideális íven haladt, hanem a külsőn, ahol teljesen mások a körülmények.


Az ex-F1-es versenyző, Kamui Kobayashi parádés módon szúrta be a gépét a Super Formula legutóbb viadalán Okayamában, ami egy remek versenyt hozott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brutális baleset: szétszakadt a motor, Marquez kórházban
Következő cikk Horrorisztikus képeken Marquez brutális bukása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország