Marquez úgy érzi, ő "provokálta ki" Dovizioso esését

A mai napon megkoronázott 2018-as bajnok, Marc Marquez szerint ő is hozzájárult, hogy Andrea Dovizioso elesett a Japán Nagydíj utolsó előtti körében.

Andrea Dovizioso, Ducati Team, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Andrea Dovizioso, Ducati Team, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Miután Marc Marquez Motegiben megszerezte az idei nyolcadik győzelmét, ezzel bebiztosította az ötödik bajnoki címét is, három nagydíjjal a szezon vége előtt, hiszen Dovizioso az utolsó előtti körben, a tízes kanyarban esett el mögötte, mikor próbálta megelőzni.

Dovizioso a verseny nagy részében az élen haladt, és a futam felénél ki is védte Marquez támadását, de a végén nem tudta felülmúlni a Honda versenyzőjét, és a spanyol a 21. körben, a kilences kanyarban végleg ducatis riválisa elé került - mindez két körrel Dovi kiesése előtt történt.

Marquez elárulta, ő maga találta ki, hogy az utolsó kör előtt megpróbál Dovi elé kerülni, hogy kiépíthessen előtte egy kisebb előnyt - ezzel a két héttel korábbi stratégiáját másolta le Buriramból. A spanyol úgy véli, a verseny végén mutatott tempójával késztette hibára riválisát. 

"Én provokáltam ki Dovi hibáját, amikor elkezdtem nyomni." - jegyezte meg Marquez - "Miután a hatodik helyről rajtoltam, tudtam, hogy tökéletesen kell mennem az első körben, meg kellett találnom a tökéletes ritmust, és már az első körben második voltam Dovi mögött - ez volt ez elsődleges cél. Aztán megpróbáltam kielemezni, és tanulmányozni."

"Láttam, hogy elég erős vagyok hozzá, hogy a verseny végéig harcoljunk, és nyolc vagy kilenc körrel a leintés előtt kezdtem támadni. A 14. körben, a 10-es kanyarban egy kis hibát vétettem, amikor a füvön gyorsítottam ki."

"Ekkor Dovi ismét megelőzött, és nagyon keményen nyomta, ismét 1:45-ös időket mentünk. Jól tudtam követni, és az utolsó kör előtt támadtam is - ugyanaz volt a stratégiám, mint Thaiföldön."

"Beláttam, hogy az utolsó körön kicsit jobb esélye van a győzelemre, mert enyhén gyorsabb a kigyorsításoknál."

További híreink:

Marquez "csalódott", hogy a Doviziosóval folytatott harca a végén az olasz kiesésével végződött. 

"Amikor az utolsó körben láttam, hogy Dovi kiesik, akkor először nagyon boldog voltam, hiszen tudtam, hogy megnyertem a bajnokságot. Ugyanakkor csalódott is voltam, mert ő is megérdemelte volna, hogy a dobogón ünnepeljen. Hihetetlen szezont, és ma egy hihetetlen versenyt futott." 

Marquez az ötödik MotoGP-s bajnoki címével behozta Mick Doohant az örökranglistán, vagyis már "csak" Valentino Rossi a hét címével, illetve Giacomo Agostini a nyolc trófeájával áll előtte.

Motegiben egyébként Marqueznak először nyílt esélye, hogy megszerezze az idei bajnoki címet, bár egy jó ideje már elég egyértelműnek tűnt a spanyol újabb sikere, hiszen rendkívül következetesen teljesített a szezon során. 

"Aragónia óta tudtam, hogy a bajnokság vége közel van, de igazából az jelenti a különbséget, mikor megvan az első esélyed, és behúzod. Fontos, hogy a címet a főnökeink előtt ünnepelhetjük meg - biztos vagyok benne, hogy a nagyfőnök élvezni fogja."

Champion Marc Marquez, Repsol Honda Team

Champion Marc Marquez, Repsol Honda Team

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso: Marquez "valami különlegeset" tett Motegiben
Következő cikk Crutchlow „leizzadt” Dovizioso taktikája miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország