Marquez tudta, mikor kell előzni

Marc Marquez szerint nem ő volt a leggyorsabb a Phillip Island-i versenyen, de ezúttal a stratégia jól működött, és tudta, hogy hozhatja ki a maximumot az ausztrál körülmények között a Hondából.

Marquez tudta, mikor kell előzni

Marc Marquez már rég megnyerte az egyéni világbajnoki címet, de a jelek szerint a Honda spanyolja nem tud leállni. Zsinórban az ötödik futamot nyerte a MotoGP-ben, a szezon során már a tizenegyediket, közben már két futammal ezelőtt a fejére került a korona. Marquez az Ausztrál Nagydíjon nem tűnt kimagaslóan gyorsnak, így sem lehetett megállítani.

A futam elejétől az első helyért küzdhetett, de csak az utolsó körben került az élre, az idén látott jó időzítés ismét jellemző volt a versenyzésére. Marquez továbbra is közel áll a tökéleteshez, csak 1. és 2. helyei vannak idén, és kizárólag az austini versenyen rontott, most már hivatalosan is ez a legeredményesebb idénye a MotoGP-ben. 2014-ben ugyan 13 futamon győzött, ezt még idén is elérheti, ám idén már most több ponttal rendelkezik, mint akkor.

Még több hír:

Ugyanakkor Phillip Islanden nem ő diktálta a tempót, a Yamahák nagyon gyorsak voltak az időmérőn, ennek megfelelően Marquez tisztában volt vele, hogy nem lesz sok esélye. "Világos volt, hogy egyszer lehet megpróbálni a futamon, és azt is, hogy az egyenesben kell, vagy a 10-es kanyarban, ahol Maverick esett végül. A célvonal előtt meg tudtam előzni, és lett is egy kis előnyöm, a hármas szektorban kicsit magamra engedtem, de aztán összeszedtem magam" - mondta a spanyol világbajnok, aki elismerte, hogy a tempó most nem lett volna magában elég a győzelemhez.

"Húsz körön át építettük a futamot, és aztán hat kör alatt összeomlott a gumik miatt. De ez az én erős oldalam, nagyon jól ismerem a motort ilyen körülmények között. De majdnem minden pályán tudunk olyan gyorsak lenni, mint a többiek. Maverick ma két-három kanyarban nagyon gyors volt, ő volt a leggyorsabb ma, de ma én is nyerhettem, csak kellett egy kicsit kockáztatni. Ha még a vb-cím lenne a tét, nem tudom, hogy megtettem volna-e, de most ki tudtam tartani, és kivárni a megfelelő pillanatot" - jelentette ki a spanyol.

megosztás
hozzászólás
Furcsa eséssel zárult Quartararo bonyolult hétvégéje
Előző cikk

Furcsa eséssel zárult Quartararo bonyolult hétvégéje

Következő cikk

Crutchlownak az ausztrál ezüst egy szelleműzéssel ért fel

Crutchlownak az ausztrál ezüst egy szelleműzéssel ért fel
Hozzászólások betöltése