Marquez továbbra is bizonytalan a visszatérésével kapcsolatban

A hatszoros MotoGP világbajnok Marc Marquez elismerte, hogy továbbra sem tudja, mikor térhet majd vissza az aktív versenyzéshez, és megerősítette, hogy a katari téli teszteken még biztosan nem ülhet motorra.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Repsol Media

A Honda versenyzője tavaly júliusban, a Spanyol Nagydíjon törte el a jobb felkarját, majd egy gyors műtét után már a rákövetkező héten ismét megpróbált motorra ülni, azonban a kezét rögzítő titánlemez meghajlott.

Marqueznek azóta még két operáción kellett átesnie, a legutóbbin decemberben. Az orvosok szerint akár 6 hónapba is telhet, mire teljesen felépül Marquez, akinek a rehabilitációját egy kórházi fertőzés is lassította.

A Honda 2021-es motorjának bemutatója után Marquez elismerte, hogy ő, de a doktorai sem tudják, mikor térhet vissza a versenyzéshez:

„Jelenleg erről fogalmam sincsen” – mondta Marquez a Motorsport.com kérdésére. „Mint mindig, most is próbálok optimista maradni, és a következő célra fókuszálok. Az első célom az volt, hogy felépüljek a katari tesztre. Ez nem fog összejönni, de azon a héten lesz majd egy ellenőrzésem, szóval a második cél már a katari szezonnyitó lesz.”

„Ha ez sem jön össze, akkor a cél a második katari verseny lesz, majd Portimao. A legfontosabb most az, hogy a csont rendesen összeforrjon, és majd, ha az orvosok azt mondják, hogy oké, a csont rendben van, akkor majd elérkezhetünk a felépülésem következő szakaszába.”

Marquez azt is hozzátette, hogy egyelőre nem tudja, mikor lehet „újra a régi Marc.”

„Ez az első olyan időszak a karrieremben, amikor annyira megsérültem, hogy 9-10 hónapot kelljen kihagynom. Az szinte biztos, hogy még nem leszek 100%-os állapotban, amikor újra motorra ülök majd, mert az egy dolog, hogy a csont meggyógyul, de az izomzatomnak is rendbe kell jönnie.”

„Majd meglátjuk, ez hogyan alakul. Természetesen én is a lehető legjobb visszatérést képzelem magam elé, de ez nehéz lesz. Majd meglátjuk, hogy egy-két versenybe, vagy fél szezonba telik az, hogy újra a régi Marc lehessek.”

Alex Marquez ezzel a motorral versenyez 2021-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Itt a 2021-es Honda, Marquez ismét kiállhatott a nyilvánosság elé - Galéria
Következő cikk A korábbi kétszeres 125 köbcentis világbajnok, Fausto Gresini elhunyt koronavírusban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország