Marquez számára a Dakar még csak a jövő álma

megosztás
hozzászólás
Marquez számára a Dakar még csak a jövő álma
Szerző:
, Szerkesztő
2020. jan. 11. 15:36

Marc Marquez mindent megnyert a MotoGP-ben, a kérdés, hogy kipróbálná-e magát másik motorsportversenyen, és a spanyol nyitott a váltásra, de még nem most.

Marc Marquez 26 éves korára már hatszoros világbajnoknak mondhatja magát a MotoGP-ben, és közel áll ahhoz, hogy minden fontos rekordot újraírjon. A tavalyi évben elképesztő fölényben jutott fel hatodszor a csúcsra, és a hírek szerint eszében sincs abbahagyni a sikerek gyártását.

Marquez idén már testvérével együtt küzdhet a Hondában, és miközben az idényre készül, a jelenleg zajló Dakar-raliról is kifejtette a véleményét. A spanyol nem zárkózik el az elől, hogy másik sorozatban is kipróbálja magát, ám a Dakar egyelőre nincs a látókörében.

"A Dakar meglehetősen különbözik a többi motorsport kategóriától, mert másfajta kihívást jelent. Ahogy tudjátok, én hozzászoktam a nehézségekhez. A különböző szituációk, a nem látható fejlemények miatt a lehető legnehezebbé teszi a feladatot, és ezt minden évben jó nézni" - mondta Marquez.

Még több hír:

"Ugyanakkor most biztos vagyok benne, hogy a MotoGP-ben akarom még folytatni. A Dakar most még nem több egy álomnál, hogy egyszer majd megfontolhatom, hogy induljak-e rajta" - jelentette ki Marquez.

"Ez egy nagyon komoly kihívás, amire nagyon fel kell készülni. A Dakaron való részvétel nem olyan, mint egy vasárnapi futam, hatalmas előkészületeket igényel, fizikai, navigációs és technikai értelemben is" - jelentette ki Marquez.

Természetesen, ha mégis felmerülne a Dakar, akkor először motoron versenyezne a spanyol. "Ha versenyeznék, talán motoron mennék, hiszen ez mindig a legnagyobb szenvedélyem volt. Ha viszont autóval mennénk, nagyon örülnék, ha a testvéremmel mehetnék, nagy móka lenne látni, mire megyünk együtt" - jelentette ki Marquez.

"Talán lehetnék én is navigátor, mert normális esetben nagyon jó a tájékozódásom" - mesélte Marquez, akinek Dakaron való részvétele azért merülhetett fel a spanyol médiában, mert idén először indult a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki Marc Comával alkot egy párt az autósok versenyében.


A 2020-as Dakar Rali ötödik szakasza sem volt egyszerű a mezőny számára, és sok versenyző igencsak küszködött. Carlos Sainz azonban továbbra is remek tempót diktál.

Következő cikk
A Michelin új gumit mutat be a MotoGP-ben a 2020-as szezonban

Előző cikk

A Michelin új gumit mutat be a MotoGP-ben a 2020-as szezonban

Következő cikk

Leclerc kipróbálná magát a MotoGP-ben, de tart a Ferrari válaszától

Leclerc kipróbálná magát a MotoGP-ben, de tart a Ferrari válaszától
Hozzászólások betöltése