Marquez „sokkal gyorsabban” alkalmazkodott a Ducatihoz, „mint amire számított”
A tavalyi MotoGP-szezon egyik legnagyobb híre volt, hogy Marc Marquez hosszú idő és rengeteg siker után elhagyja a Hondát, hogy a Gresini Ducatihoz igazoljon. A spanyol bajnok Valenciában aztán már ki is próbálhatta új munkaeszközét, és elmondása szerint remekül ment az első teszt.
Marquez a Hondával kötött megállapodása értelmében hivatalosan eddig nem beszélhetett az év végi tesztről, január 1-jével ez azonban megváltozott, így végre első kézből hallhatjuk, hogy mit gondol a Desmosediciről.
„Sokkal gyorsabban tudtam alkalmazkodni, mint amire számítottam” – mondta a DAZN-nek. „Az idő pedig úgy jött, hogy igazán nem is arra hajtottam. A Ducati egészen másfajta motor, másfajta stílust is igényel.” Marquez egyébként a negyedik leggyorsabb időt motorozta a teszten, ami mindenképpen bizakodásra adhat okot.
„A bajnoki motorra fogok ráülni, szóval az én kezemben van a sorsom. Sokan tudnak gyorsan menni ezzel a géppel. A tempó megvan, de még így is sok dolgot kell megértenem. Nem feltétlenül arról van szó, hogy még gyorsabb legyek, hanem konzisztensebbé kell válnom. Mindenekelőtt pedig a csapattal való kommunikációt is meg kell szokni.”
„Ugyanazokkal az emberekkel dolgoztam 11 éven át, most viszont új csapatom van, akik viszont remekül fogadtak engem, ami mindig üdítő” – zárta rövid értékelését Marquez, aki a legfontosabb mérnökeivel együtt igazol át a Gresinihez.
A hatszoros MotoGP-bajnok természetesen részt veszt majd a csapat hivatalos 2024-es bemutatóján, amelyre Olaszországban kerítenek sort január 20-án. Ezt követően február 6-a és 8-a között pedig jön majd az előszezoni teszt Malajziában.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.