Marquez rájött, mi okozta austini bukását

A regnáló MotoGP-világbajnok szerint sikerült kiküszöbölni a hibát, amely az Amerikai GP-n a vesztét okozta.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez hetedik Egyesült Államokbeli sikere felé robogott, miután zsinórban hetedszer az élről rajtolt, ám idén ezt nem tudta győzelemre váltani. A spanyol ugyan senkitől sem zavartatva haladt az élen, de a viadal felénél hibázott, kifutott alóla a Honda, és ezzel véget ért számára a futam.

Marquez eleinte még úgy nyilatkozott, hogy fogalma sincs miért esett Austinban, ám a jelek szerint azóta kiderült a számára, hogy mi okozta a bakit. "Számomra és a csapat számára is a legfontosabb az volt, hogy megértsük a történteket. Mert egyébként nagyon jó futamom volt, magabiztos voltam a motoron, és ennek fényében nehéz volt elfogadni a balesetet" - mondta a spanyol.

A címvédő azt is elmondta, mire jutott az elemzéssel. "A vége persze az, hogy én hibáztam. De az austini hétvége alatt többször mondogattam, hogy valami nem stimmel, és az kis apróság ott volt a futamon is."

Még több hír:

"Ezen a pályán van néhány nagyon furcsa kanyar, amelyet egyesben veszünk be, itt van a szezon során először ilyen, és ezekkel vannak gondjaink. És ez is hozzájárult az eséshez, mert nem minden körön jelentkezett a gond, volt, amikor igen, volt, amikor nem" - magyarázta a baleset körülményeit Marquez.

A világbajnok elismerte, hogy a Honda motorjával vannak gondok a lassabb kanyarokban, ám azt hitték, hogy a gondot az Argentin Nagydíj után sikerült megoldani. "A Honda-teszteken úgy tűnt, hogy a probléma meg van oldva. De még csak a negyedik futam következik, a motor pedig új szóval ilyesmi előfordul. És ami a legfontosabb, hogy a kiesés ellenére csak kilenc pont a lemaradás, szóval ott vagyunk az élmezőnyben" - értékelte helyzetét Marquez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso szerint Rins és Rossi a végsőkig kitart majd
Következő cikk Rossi és a Yamaha is nagyon szenved Jerezben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország