Motorsport.com hírek

Marquez örül neki, hogy a Honda mindenhol többé-kevésbé versenyképes

Marc Marquez elégedett a mai második helyével, hiszen tudja, hogy Jorge Lorenzo ellen semmi esélye sem volt - pedig megpróbálta.

Marc Marquez, Repsol Honda Team, pointing at scratched knee

Marc Marquez, Repsol Honda Team, pointing at scratched knee

Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marqueznek ma be kellett érnie a második hellyel, de a Honda spanyol versenyzője így is komoly előnnyel vezeti a bajnokságot, vagyis összességében boldog a Katalán Nagydíjat követően. 

"A stratégiám szerint a rajtra koncentráltunk, és akkor szerettem volna átvenni a vezetést, mert a kemény/kemény választással nehéz volt felmelegíteni a gumikat az első körön. Majd arra vártam, Jorge mikor előz meg, és ezt már az első egyenesben meg is tette. Ezután megpróbáltam követni, és keményen nyomtam, mert szerettem volna ellépni a többiektől, ami sikerült is."

"Egy pillanatra el is vesztettem a motor elejét - épp abban a körben, mikor Dovi elesett, és láttam a sok sárga zászlót, ugyanis akkor sokan mások is buktak. Mugello után hiányzott egy kicsit a magabiztosságom. A hétvégén már kétszer estem, és az utolsó kanyarban is nagyot mentettem, szóval örülök, hogy 20 ponttal be tudtam fejezni a versenyt. Az utolsó körben megpróbáltam nyomni, hátha Lorenzo gumijai már elkoptak, de mi ugyanannyira visszaestünk, így csak tartottam a távolságot Valentino előtt, és a második helyen célba értem."

Marquez természetesen örül neki, hogy tavallyal ellentétben idén már most 27 pontos előnyre tett szert a bajnokságban, de azért hátra még így sem dőlne. 

"Természetesen az idei helyzetet preferálom a tavalyival szemben, és bár tavaly is közel voltunk az élmezőnyhöz, ez nem jött össze elég gyakran. A legfontosabb mindenesetre, hogy jól érezzük magunkat a motoron. Most kicsit olyan, mint a tavalyi év második felében. Amikor kisebb problémáink vannak, akkor dobogóra állhatok, míg mikor jól érzem magam, akkor képes vagyok a győzelemre. Talán a topversenyzők jobban érzik a nyomást, de én ezt szeretem. Normál esetben ha nyomás helyeződik rám, akkor jobban koncentrálok, és minden jobban összeáll."

Marqueznek most már a Ducati mindkét versenyzőjén rajta kell tartania a szemét. "Dovi a pályafutása során mindig is nagyon következetes volt, és hihetetlen, hogy az elmúlt négy versenyen háromszor is kiesett. Ez nem normális. Jó a tempója, de most úgy tűnik, Jorge erősebb."

"Persze meglátjuk, hogy alakul a különböző pályákon, mert Mugello és Montmelo elég hasonlóak. Ugyanakkor a Yamahánál Valentino is nagyon erős és következetes."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso ma megint nullázott, de nem mondott le az idei bajnoki címről
Következő cikk Vinales nem érti, miért rajtolt katasztrofálisan

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország