Marquez: Önbizalmat adott, hogy nem felejtettem el vezetni

megosztás
hozzászólás
Marquez: Önbizalmat adott, hogy nem felejtettem el vezetni
Szerző:
Fordította: Gyémánt Péter, Szerkesztő
2019. febr. 8. 14:26

Tegnap nagyon korán befejezte a tesztet az ötszörös bajnok Marc Marquez, ma viszont elégedett volt a tempójával, bár megjegyezte, nem „támadta” annyira a kanyarokat, mint általában.

Marc Marquez továbbra sem épült fel teljesen a vállsérüléséből, így elégedett azzal, hogy a tizenegyedik leggyorsabb időt futotta meg a sepangi teszt utolsó napján. A spanyol az első tesztnapon nagy meglepetést okozott azzal, hogy a leggyorsabb kört futotta meg, a második napon viszont hibázott, és idejekorán befejezte a körözést.

„Tegnap hibáztam, túl agresszív voltam az első köreimen. Még reggel volt, a motoromon pedig friss gumik voltak. Túl keményen nyomtam, elkezdett nagyon fájni a vállam, még abban sem voltam biztos, hogy ma részt tudok venni a teszten.”

Szerencséjére részt tudott venni ma is a teszten, de tanulván a tegnapi esetből, változtatott a megközelítésén.

További híreink:

„Ma reggel jó formában ébredtem fel, de más megközelítéssel vettem részt a teszten. Csak vezettem, nem foglalkoztam a köridőkkel. Ez jó döntés volt, mert nagyon boldog voltam. Éreztem a motort, még ha nem is volt elég erőm.”

A 93-as rajtszámmal versenyző pilóta nem tett meg túl sok kört, mivel nem akarta megerőltetni a vállát, de úgy érzi, jó tempót tudott menni, így pozitívan értékeli a harmadik, utolsó malajziai tesztnapot.

„Versenyzőként nehéz dolgod van, mert ahányszor kimész a pályára, mindig teljesen más a motor, de minden etapban gyors és versenyképes tudtam lenni. A teszt során nem próbáltunk ki semmit elöl. Nem annyira „támadtam” a kanyarokat, mint általában.”

A Motorsport.com arról kérdezte az ötszörös bajnokot, hogy ő is, Rossihoz hasonlóan, szívesen versenyezne-e még 40 évesen is.

„Persze, ez fantasztikus. Természetesen 40 évesen is versenyezni akarsz, ha megvan a motivációd, az pedig plusz extra, ha a bajnoki cím egyik favoritja is tudsz lenni. Szeretnék én is 40 évesen még versenyezni, de minden versenyző szenvedélye eltér a többiekétől.”

Ezután honlapunk azt a kérdést tette fel, hogy önbizalmat ad-e neki a hosszú etapon mutatott tempója.

„Hosszú etap… 6 kört tettem meg, ez pedig nem egy túl hosszú etap, de a tempónk jó volt, és a nap közepe felé is, amikor sütött a Nap. Ekkor remekül éreztem magam a motoron. 3-4 versenyző van a mezőnyben, akik képesek voltak az extra sebességre, de a szezon során nem lesznek mindig ugyanolyan körülmények, mint ma. De az önbizalmat adott, hogy nem felejtettem el vezetni.” – zárta Marquez.

Következő cikk
Dovizioso: Jók az alapjaink, de lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz

Előző cikk

Dovizioso: Jók az alapjaink, de lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz

Következő cikk

Lorenzo: Nem gondolom, hogy a favoritok között lennék

Lorenzo: Nem gondolom, hogy a favoritok között lennék