Marquez: "Nem tartok Senna-Prost szintű rivalizálástól"

Marc Marquez elmondta, hogy nem tart attól, hogy olyan hektikus lesz a viszonya új Hondás csapattársával, Jorge Lorenzóval, mint amilyen a Senna-Prost csata volt a 90-es évek elején a Forma-1-ben.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team
Marc Marquez, Repsol Honda Team
Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team
Marc Marquez, Repsol Honda Team
Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Lorenzo múlt héten Valenciában debütált a Hondánál, ahol a tesztek során a 18. helyet szerezte meg kedden, melyet szerdán a 12. helyre kozmetikázott.

A spanyol versenyző elismerte, hogy még nem százszázalékos. Tavaly az év utolsó 5 versenyhétvégéjéből négyet ki kellett hagynia, akkor még Ducatisként.

Lorenzo érkezése a csapavezető Alberto Puig szerint is kihívás lesz a Honda számára, hiszen két top versenyzőjük lesz egyszerre.

Ugyanakkor Marquez az azt firtató kérdésre, miszerint hasonló helyzet áll majd elő, mint a McLaren F1-nél Senna és Prost esetében 1988-ban és 1989-ben, kategorikusan nemet válaszolt.

"Mindketten profik vagyunk. Mindketten nyerni szeretnénk, mindketten az élmezőnyben fogunk motorozni. 100 százalékot fogunk beleadni, természetesen nagy rivalizálás lesz majd. Ugyanakkor a pályán kívül csapattársak vagyunk. Már korábban is nagy csatákat vívtunk, Ausztriában vagy Brnóban, de mindig profi kapcsolatunk volt. Természetesen ő sokkal érettebb és tapasztaltabb nálam. Ami a pályán történik, az egy dolog, de a pályán kívül jó csapattársak leszünk."

Marquez, aki a közelgő vállműtétje miatt könnyedebben vette a valenciai tesztet, az első nap második lett Maverick Vinales mögött, míg a második napon harmadikként zárt.

Lorenzo még nem nyilatkozhatott a médiának a Ducatis szerződése miatt, de lehet tudni, hogy a háromszoros királykategóriás világbajnok nagyon boldog volt az elsős Hondás tapasztalatai során.

Volt csapattársa, Doviziosi a következőképp értékelte Lorenzo debütálását:

"Nem volt tökéletes, látszott, hogy meg kell szoknia még az új motort, de kezdetnek nem volt rossz. Ezek a tesztek még nem számítanak annyira, sokkal fontosabb, hogy a versenyző hogy érzi magát a motoron."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi sebessége még mindig „nem mondható nagyszerűnek” az új Yamaha motorral
Következő cikk A Petronas a MotoGP-ben is szeretné elérni azt a sikert, ami az F1-ben sikerült

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország