MotoGP Osztrák Nagydíj

Marquez: „Nem sietek” a 2025-ös jövőmet illető döntéssel

Marc Marquez az Osztrák Nagydíj csütörtöki napján úgy nyilatkozott, hogy nem sietős számára a 2025-ös jövőjével kapcsolatos döntés, hiába van egyre közelebb a számára kulcsfontosságú misanói MotoGP-teszt.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

A nyolcszoros világbajnok pocsék idényt fut eddig a Hondával, így egyre többet pletykálnak arról, hogy Marquez csapatot válthat. A Brit Nagydíjon úgy nyilatkozott, szeretné tiszteletben tartani a 2024 végéig szóló kontraktusát a Hondával, miközben egyre gyakrabban hozzák szóba a KTM-mel.

Náluk azonban egyelőre több a jelentkező, mint az elérhető motor, így kérdéses, Marquez mihez kezdene, ha esetleg a távozás mellett dönt. A 2025-re szóló gyári szerződéseket pedig vélhetően már korán meg fogják kötni, de ő elmondta, hogy így sem fogja elkapkodni a döntést, főleg úgy, hogy szeptemberben már tesztelheti majd a Honda jövő évi prototípusát.

„Még a 2024-es pletykáknál tartunk. Minden héten jön egy újabb, szóval ne is kezdjünk bele 2025-be! A viccet félretéve viszont Misanóban megérkezik majd az új motor, és folytatni fogjuk a munkát. A jövő szempontjából viszont nem sietek. Fontos megérteni a motorok szintjét, a saját szintemet, mert mindig igyekszem többet kihozni magamból.”

„A 2023-as év második felében is javulnom kell, hogy megpróbáljam elkerülni az eddigi hibákat. Majd utána beszélhetünk a jövőről” – tette egyértelművé a spanyol, aki nemrég a Servus TV-nek a KTM munkáját méltatta, és szerinte a Hondának is az ő módszerüket kéne „másolnia”.

„Úgy tűnik, az utóbbi években az európai gyártók gyorsabban tudták fejleszteni a motorjaikat, és ez a legfőbb különbség. Miért? Nem vagyok mérnök, nem vagyok ott a gyárban, hogy tudjam az okokat. Az viszont igaz, hogy a KTM például agresszíven toboroz mérnököket, hogy megtalálja a legjobbakat” – mondta a téma kapcsán csütörtökön.

„Ők az európai stílust képviselik. Ha a bal oldal a jobb, akkor balra mennek. Ha a jobb, akkor jobbra. Jó véleménnyel vagyok a KTM-ről, de nem azért, hogy kedvesnek tűnjek. Ha valaki jó munkát végez, azt el kell ismerni. Nekünk viszont magunkra kell figyelnünk, és meg kell értenünk, ők mit csináltak jobban, meg kell próbálni lemásolni vagy még tovább javítani rajta.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Hoppon maradhat a szupertehetség, érdekes helyzet a KTM-nél
Következő cikk A KTM-nek esze ágában sincs fejlesztési kedvezményt adnia a Hondának és Yamahának

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország