Márquez: nem kell másfelé nézelődnöm, tökéletes helyen vagyok a Hondánál

Marc Márqueznek saját elmondása szerint fiatalabb korában az volt az álma, hogy a legjobb csapatnál versenyezhessen, és így, hogy ráadásul még világbajnok is lett, semmi oka nincs távozni. Azt azért megvárja, milyen lesz a 2018-as motor.

Eltelt néhány év, és az Esterlla Galicia sörgyár a MotoGP egyik legnagyobb szponzora lett. A cég nemrég egy közös rendezvényre invitálta meg három pártfogoltját, a három kategória 2017-es világbajnokait, Joan Mirt, Franco Morbidellit és Marc Márquezt. A rendezvényen azután, hogy köszöntötték a résztvevőket, rögtön kiderült, hogy Joan Mir 2018-tól a Marc VDS (amelyet szintén az Estrella Galicia szponzorál...) versenyzője lesz, majd a többiek is sorra kerültek, Marc Márquez például a jövőbeli terveiről beszélt.

“24 évesen egyelőre pontosan ugyanolyan motivált vagyok, mint a legelső napon. A cél továbbra is az, hogy fejlődjek, javuljak és ne kövessem el azokat a hibákat, amiket a múltban." - mondta az immár hatszoros világbajnok katalán. "Amíg megvan a motiváció, itt is maradok. Annak idején az volt a célom, hogy a legjobb csapatnál motorozhassak, most pedig ezt az álmomat élem. Nem kell máshol keresgélnem az extra motivációt, nincs szükségem semmi extra impulzusra."

Bár a tesztek már most elkezdődtek, Márquez szerint egyelőre ezekből semmi értelme nincs messzemenő következtetéseket levonni. "Még nem kezdődött el az igazi előszezon. A következő hónapokban rengeteg munka vár ránk, és minden megváltozhat. Ott lesz a Ducati és a Yamaha is, így keményen kell dolgoznunk, hogy versenyképesek lehessünk 2018-ban. Kapcsolatban vagyunk a mérnökökkel, voltam például Japánban is. Vannak kijavítandó dolgok, de alapvetően jónak tűnt a motor. Stabilitást és sebességet kell még találnunk."

Jövőre aktuális lesz Márquez szerződéshosszabbítása is. "Ha márkát váltasz, akkor azért teszed, mert szükséged van erre. Mindig az a célom, hogy a számomra legjobb opciót válasszam."

Azért történtek Márquez számára furcsa dolgok a Repsolnál. “Suppo távozása nagy meglepetés volt, fontos figura volt ő a csapatnál. Változik a csapat, Livio saját döntéséből távozott. Korábban például távozott már Nakamoto is, most meg kell találnunk a helyükre a legjobb embereket. Sokan azt pletykálják, hogy Alberto Puig érkezhet, de nekem csak annyi kell, hogy Livio utódja értse a dolgát technikai és sportszakmai értelemben is."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Versenyzők Marc Marquez
Cikk típusa Interjú
Címke , estrella galicia, franco morbidelli, joan mir, los tres campeones, marc marquez, motogp