Marquez nem indul a második jerezi versenyen, orvosa szerint ekkor térhet vissza

Eldőlt, hogy Marc Marquez nem tud részt venni a második jerezi MotoGP-versenyen a sérülése miatt, az orvosa pedig elmondta, hogy mikorra célozzák meg a visszatérést a regnáló bajnokkal.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: MotoGP

Marc Marquez a szezonnyitó Spanyol Nagydíjon a 3-as kanyarnál nagy sebességnél szenvedett balesetet, ennek következtében pedig eltört a jobb karja.

A Honda versenyzőjének hétfőn Barcelonába kell utaznia, hogy kedden megoperálhassák, és ki kell hagynia a MotoGP-szezon második, jerezi fordulóját. Marquez reméli, hogy az augusztusi Cseh Nagydíjon már rajthoz állhat, ezzel kapcsolatban az orvosa, Xavier Mir is megszólalt.

„Marc nem tud részt venni a második jerezi versenyen, és az a cél, hogy Brnóban már újra versenyezhessen. Ha a sérülésben nem sérült meg az ideg, akkor stabilizálni tudjuk a törést, és fel tudjuk gyorsítani a felépülését.” – mondta Mir a Radio Catalunyának.

 

A Motorsport.com pedig megtudta, hogy a gyári Honda nem fogja helyettesíteni Marquezt a hétvégi versenyen, így egyedül a testvére, Alex Marquez fog versenyezni a Repsol Honda színeiben. Emellett ez lesz az első alkalom Marquez királykategóriás bemutatkozása óta, hogy kénytelen kihagyni egy futamot egy sérülés miatt.

Az egyelőre bizonytalan, hogy fogják-e helyettesíteni Cal Crutchlow-t az LCR Hondánál – a brit versenyző a vasárnapi bemelegítésnél eltörte a csuklóját, és ő is kedden fekszik kés alá.

A háromszoros MotoGP-győztest a hétvége előtt meg fogják vizsgálni, hogy kiderítsék, tud-e versenyezni az idény második versenyén.

Ugyanez vonatkozik a Suzuki versenyzőjére, Alex Rinsre is, akit csütörtökön fognak megvizsgálni – a spanyol versenyző Jerezben az időmérőn csúszott ki, aminek eredményeképpen kiugrott és eltört a válla.

Mivel az idei szezonban csak 13 futammal tervez a MotoGP, Marqueznek pedig a legideálisabb esetben is csak 11 futam áll a rendelkezésére a pontok gyűjtögetésére, egyértelműen sokkal nehezebb lesz a dolga a címvédő dolga 2020-ban.

Pillanatnyilag Fabio Quartararo vezeti a világbajnoki pontversenyt, miután megszerezte pályafutása első MotoGP-győzelmét, míg Maverick Vinales a második, Andrea Dovizioso a harmadik lett.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso a dobogó ellenére sem elégedett a Ducatival
Következő cikk Sikerrel túl van a műtéten Marc Marquez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország