A Honda magához láncolja Marquezt

Marc Marquez a várakozásoknak megfelelően új szerződést kötött a Honda gyári MotoGP-csapatával, az új megállapodás értelmében a hatszoros világbajnok 2024-ig marad a japánok alkalmazásában.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez tavaly hatodik MotoGP világbajnoki címét szerezte meg, a spanyol klasszis hatalmas fölényben volt 2019-ben, és már négy futammal a vége előtt biztossá vált elsősége. Ennek megfelelően csak idő kérdése volt, hogy az idén lejáró szerződését a Repsol Honda mikor hosszabbítja meg.

A 27 éves Marquez végül négyéves új szerződést írt alá, ezt a HRC csütörtökön délelőtt jelentette be hivatalosan. A szerződés megkötését csak erősítette, hogy a Honda az idei évre a visszavonult Jorge Lorenzo helyére Marquez öccsét, a Moto2 tavalyi bajnokát, Alex Marquezt igazolta le.

"Nagyon büszke vagyok erre a szerződéshosszabbítás bejelentésre a Honda Racing Corporationnel a következő négy évre" - mondta Marquez. "A Honda adta meg a lehetőséget a MotoGP-ben még 2013-ban, az első évem óta nagyon sikeresek voltunk, és én örülök, hogy a folytatásban is a Honda családjának a része lehetek."

"A HRC nyugodtságot biztosított a számomra az együttműködés meghosszabbításával, hogy folytassuk a sikertörténetünket" - mondta a spanyol címvédő, aki jelenleg még lábadozik téli vállműtétje után.

Még több hír:

Marqueznek tavaly a jobb vállában ugyanolyan beavatkozást hajtottak végre, mint egy évvel korábban a balban. A Honda versenyzője 2019-ben a malajziai hétvégén bukott, és mozdult ki a helyéről a válla.

Ennek ellenére részt vett az idény előtti szepangi teszten, ahol saját elmondása szerint 70 százalékos állapotban gyakorolt, és kétszer is eséssel zárta a napot. Teljesítményén még érezhető volt a sérülés, összesítésben a 13. legjobb időt szerezte csak meg.

Marquez hosszabbítása nem volt meglepetés, a télen pedig már több csapat is biztosította a folytatást, a Yamahánál bejelentették, hogy 2021-től Maverick Vinales társa a tavalyi év újonca, Fabio Quartararo lesz, és már a Suzukinál is alakul Joan Mir és Alex Rins kontraktusainak a meghosszabbítása.

Marquez és a Honda legközelebb február 22-24-ig a katari teszten vonul pályára, a MotoGP-szezon pedig március 8-án a katari futammal veszi kezdetét.


Marc Marquez még sérülten is abszolút favoritként várhatja az évet, de ez lehetőséget adhat a riválisok számára. A Honda pedig egy még versenyképesebb motort szeretne adni a párosának.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rins: „A Suzuki ott tart, ahol akartam”
Következő cikk A MotoGP elmegy Thaiföldre a koronavírus ellenére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország