Marquez mindenkit azzal nyugtat, hogy ő is bukhat

Kezd egyoldalúvá válni a MotoGP idei szezonja, amelyben Marc Marquez folyamatosan növelni tudja az előnyét, de a Honda spanyol címvédője mindenkinek azt üzeni, gondoljanak Austinra.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez a Honda nyeregében ugyan nem verhetetlen, ezt bizonyította a Holland Nagydíj is, ám a legkiegyensúlyozottabb teljesítményre képes, és még az olyan pályákon is képes a pódiumért küzdeni. A spanyol címvédő az év elején már meglépett egyszer a mezőnytől, ám az Amerikai GP-n váratlan dolog történt: Marquez mindenféle nyomás nélkül az élről esett ki, ezzel lendületet adva az üldözőknek.

Akik azonban ismét kezdenek leszakadni Marquez mögött, a spanyolnak a sachsenringi viadal előtt már 44 pont az előnye Andrea Dovizioso előtt. Az amerikai kiesés óta Marquez minden versenyen az olasz előtt végzett, rajtuk kívül csak két versenyző, Danilo Petrucci és Alex Rins lépte át a 100 pontos határt, ám már mindketten több mint ötven ponttal, vagyis két futamgyőzelemmel vannak lemaradva Marquez mögött.

Még több hír:

Természetesen ez nem segít a hátralévő futamokon az izgalom felpörgetésében, ám a spanyol szerint nem szabad csüggedni, hiszen az amerikai viadal is mutatja, hogy ő is tud hibázni. A német versenyt megelőzően Marquez nem foglalkozik az esélyekkel.

"Mindenki azt mondja, hogy én vagyok a favorit, mert az előző években nyertem itt, de ebben a sportban minden kiszámíthatatlan, csak gondoljanak Austinra, ahol estem. Még csak most kezdünk a hétvégére koncentrálni" - nyugtatta a riválisok szurkolóit Marquez, aki a sachsenringi versenyen, ahol 2010 óta, vagyis még a 125 cc-s kategóriában töltött utolsó éve óta verhetetlen, a 250 cc-s kategóriában kétszer győzött, a MotoGP-ben pedig mind a hat futamot megnyerte, amin elindult.

"Ez az első egymást követő két versenyhétvége, nagyon izgatott vagyok. Jó hétvégénk volt Assenben, nagyon motivált vagyok, és most az egyik kedvenc pályám következik" - mondta Marquez, aki a német pályán a balos kanyarokat kedveli. "Természetesen az eredmények a múltban nem sokat jelentenek majd pénteken, amikor elkezdjük a munkát."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan Lorenzo helyettese a Hondánál
Következő cikk Hivatalos: Petrucci marad a Ducatinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország