Marquez: Megrekedt a felépülésem…

A Repsol Honda pilótája, Marc Marquez az Olasz Nagydíj pénteki szabadedzésein elért 12. helyezései után azt nyilatkozta, úgy érzi, megrekedt a felépülése a visszatérése óta, és továbbra sem érzi magát 100 százalékosan fizikailag.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

A hatszoros MotoGP-világbajnok Marc Marquez egy kilenc hónapos kihagyásra kényszerült, ugyanis a tavalyi szezonnyitó futamon egy balesetben súlyosan eltörte a jobb felkarcsontját. A spanyolt háromszor is meg kellett műteni, és végül áprilisban, Portugáliában térhetett vissza, miután a csontjainak állapota jelentősen javult.

Azonban Marquez továbbra sem érzi magát tökéletesen fizikailag: fáj a jobb válla, és nem is érzi elég erősnek azt, a helyzetén pedig nem javít a korábbi súlyos vállsérülése sem.

Marquez pénteken elmondta, Mugellóban még inkább érezhető a probléma, és érzi, hogy nem tud korlátok nélkül menni az olasz pályán:

Még több hír:

„Nehéz megmagyarázni a problémát, mert már két hónap telt el Portimao óta, és már jobban kellene lennem. De nagyjából ugyanolyan a helyzet, mint akkor volt, megrekedt a felépülésem, rossz a vállam, emiatt pedig nem működik megfelelően a karom. Ezen a pályán pedig ezt nagyon is észreveszem.”

„Minden pályán az irányváltásoknál szenvedek a legjobban, Mugellóban pedig sok az irányváltás” – magyarázta a spanyol.

Csütörtökön azt is elismerte, hogy a Spanyol Nagydíj után megfontolta, hogy a vállproblémái miatt szünetelteti a visszatérést. Most pedig úgy érzi, legalább 2 tizedmásodpercet veszít a sikánoknál.

 

„Igaz, hogy a vállam stabilabb lett az elmúlt hónapban, ez a legnagyobb limitációm jelenleg. De ettől eltekintve ma rögtön észrevettem, hogy ezen a pályán nagy a korlátozásom. De ez van. Az FP1 után azt mondtam, össze akarom hasonlítani a mostani helyzetet 2019-cel, hogy rájöjjek, hol vesztek időt. Mind a három nagy irányváltásnál két tizedet vesztek 2019-hez képest. A többi kanyarban viszont nincs gond.”

„Tehát csak türelmesnek kell lennem, bele fog telni egy kis időbe, mire minden rendben jön. Ma csak a saját tempómban motoroztam, csak néhány dologra fókuszáltam, és remélem, a jövőben jobb időket tudunk futni” – mondta Marquez.

Eldőlt, hogy a monacói festéssel folytatja-e a McLaren…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi csak a 21. a mugellói második szabadedzésen, Bagnaia diktálta a tempót
Következő cikk Rossi: Nem érzem magam jól a motoron, gondban vagyok a fékezéssel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország