Marquez már tudja, ki lesz a csapattársa 2023-ban

A Repsol Honda legendás versenyzője, Marc Marquez közel 3 hónapos pihenőt követően tért vissza a MotoGP paddockjába, a rehabilitációját töltő világbajnok pedig egyből meg is erősítette a korábbi sajtóértesüléseket a csapattársa kilétével kapcsolatban.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Honda Racing

Annak ellenére, hogy közel 5 hetes szünetet követően indult újra a MotoGP 2022-es szezonja Silverstone-ban, a már megpedzegetett, vagy nyílt titokként keringő átigazolási pletykák közül egyet sem erősítettek meg a brit pályán.

Ez részben annak is tulajdonítható, hogy egyetlen MotoGP-csapatnak sincsenek kötődései a brit pályához, szemben például a KTM hazai pályájának számító Red Bull Ringgel, vagy az Aprilia gyárától nem messze lévő Misanóval.

Marc Marquezt azonban nem nagyon izgatták a csapatok alaposan megtervezett és időzített sajtóközleményei, és a DAZN-nak adott interjújában gyakorlatilag megerősítette az összes átigazolási pletykát.

„Nagyon érdekes év volt ez eddig az átigazolási piacon, rengetegen mennek új csapathoz” – mondta a hatszoros MotoGP világbajnok. A Hondától ketten is távoznak, a testvérem a Ducatihoz, Pol (Espargaro) a KTM-hez” – erősítette meg Espargaro átigazolását a Tech 3 KTM-hez.

„Két szabad hely is lett a Hondánál, az egyiket Alex Rins foglalja majd el, egy nagyszerű versenyző, míg a Repsol Honda következő versenyzője Joan Mir lesz… de persze ez még nem hivatalos.”

További híreink:

Annak ellenére, hogy Marquez már 4 forduló óta nincs ott a pályán, még mindig ő áll a legjobban a pontversenyben a hondás versenyzők közül, azt pedig ő is kénytelen volt elismerni, hogy nem rózsás a márka helyzete.

„Segíteniük kell Japánból, változásokra van szükségünk, mert az összes versenyző szenved. Én sem csak a karom miatt szenvedtem ennyire az idei motoron, ezzel kell kezdeniük valamit, mert máskülönben nem fogunk világbajnoki címekért harcolni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Ausztriában újra ott lesz a paddockban Marc Marquez!
Következő cikk Morbidelli: „Nem nyertem, mégis ez volt az egyik legjobb versenyem!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország