MotoGP Thaiföldi Nagydíj

Marquez: ki mondta, hogy ingyen fogok versenyezni a Ducatinál?

Marc Marquez egyértelművé tette, hogy „nem fog ingyen” motorozni a Gresininél 2024-ben, ez pedig szinte teljesen ellentmond annak, amit a Ducati nyilatkozott a hét korábbi részében.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Az olasz moto.it-nek nyilatkozva a Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti azt mondta, hogy az ő tudomása szerint Marquez „lényegében nullás szerződéssel fog versenyezni”, ami annyit tesz, hogy nem fog fizetést kapni.

A spanyol motoros a most hétvégi Thaiföldi Nagydíj előtt viszont reagált Ciabatti megjegyzésére, és tiszta vizet öntött a pohárba. „Ambiciózus személyként, aki el akarja érni a céljait, mindig a sportot helyezem előtérbe. Azt viszont nem mondtam, hogy ingyen fogok motorozni. Talán a csapat is fizet majd nekem, ezt senki sem tudja.”

„Ahogy mindig is mondtam, nem a pénz áll a középpontban, és szerencsés vagyok, hogy ezt csinálhatom. Mindig a sportot helyeztem előtérbe, és ez nem is fog változni, amíg vissza nem vonulok. Ha majd visszavonultam és egy más életet keresek, akkor meglátjuk. Most azonban a pályán akarom élvezni a motorozást, és ott lehet igazán látni, hogy ki éri meg és ki nem.”

Ettől függetlenül mégsem elképzelhetetlen, hogy Marquez 2024-ben fizetés nélkül versenyezzen a Gresininél, hiszen a személyes szponzorációi, valamint az esetleges eredmények után kapott bónuszok révén továbbra is kaphatna bizonyos összegeket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez: ha 2024-ben sem fogom élvezni a motorozást, akkor…
Következő cikk Pénteki motorsport-program: Forma-1 Mexikóban, MotoGP Thaiföldön!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország