Marquez kételkedik Lorenzo visszavonulásában

A MotoGP címvédő világbajnoka, Marc Marquez szerint Jorge Lorenzo szabadkártyája a Yamahánál azt bizonyítja, hogy nem a versenyzéstől, hanem inkább a Hondától fél.

Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: motosport.com

A háromszoros MotoGP világbajnok Jorge Lorenzo tavaly év végén bejelentette, hogy visszavonul, miután a Hondánál minden kedve és magabiztossága elment attól, hogy tovább folytassa. A szezon során már nem volt csúcsformában, sérülések is hátráltatták.

Még több F1 hír:

Télen megállapodott a Yamahával, hogy visszatér hozzájuk hivatalos tesztpilótaként és szabadkártyásként a barcelonai futamra. A japán csapattal szerezte meg mindegyik top-kategóriás világbajnoki címét, így nem volt meglepő ez a döntés részéről.

Lorenzo a tavalyi szezon során kétszer szenvedett elég komoly balesetet – először a barcelonai teszten bukott hatalmasat, utána pedig Assenban az egyik szabadedzésen. A Holland Nagydíj után súlyos hátsérülésekkel került kórházba, négy futamot ki is kellett hagynia. A spanyol versenyző szerint ezek a balesetek szintén közrejátszottak döntésében.

Marc Marquez azonban kicsit eltérően látja a helyzetet. Szerinte vetélytársa nem a versenyzéstől fél, hanem egészen mástól:

"Azt mondta, hogy azért vonul vissza, mert aggodalmai vannak a balesetei után. Lehet, hogy inkább a motorunktól fél, mert ha elfogadta a Yamaha szabadkártyáját az azt jelenti, hogy nincs benne semmi félelem a versenyzés iránt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo: A riválisaim máshogy néztek rám a jerezi pole-om után
Következő cikk A MotoGP csapatok ismét tesztelni fognak, a szezon kezdete előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország