Marquez: Hátráltat minket, ha lassú a tesztpilótánk

Marc Marquez finom utalást tett rá, hogy nincs teljesen megelégedve azzal, ahogy a Honda intézi a harmadik számú versenyző kérdését. Mint mondja, jelentősen visszaveti őket, ha nem kapnak pontos visszajelzéseket a motor fejlesztése szempontjából.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Az elmúlt szezonok során a Honda harmadik számú pilótája bizonyult a legaktívabbnak, már ami a beugrásokat illeti a versenyeken, minek után Marc Marqueznek a nagy esések után számos futamot ki kellett hagynia.

2020-ban Stefan Bradl a 13 futamból 11-en rajthoz állt, de 2021-ben és 2022-ben is kifejezetten aktív maradt. Előbbin 5, utóbbin 8 versenyen vett részt, azonban az elmondható, hogy finoman szólva sem tudta pótolni azt az űrt, amit a spanyol hagyott maga után.

Marc Marquez ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy Bradl szerepe igencsak fontos a Hondánál, hiszen az ő visszajelzései mutatják meg a fejlesztői csapatnak, hogy merre induljanak tovább.

Még több F1 hír:

„Nagyon nehéz jó harmadik versenyzőt találni, mert egy harmadik versenyzőnek gyorsnak kell lennie, de ha nagyon gyors, akkor hivatalos versenyző lesz” – jelentette ki Marc Marquez a Behind the Dream Documentary-ban.

„Ha túl lassú, akkor nem úgy teszteli a dolgokat, ahogy mi szeretnénk. Pontosnak kell lennie a visszajelzésekben, koncentráltnak kell lennie” – tette hozzá a spanyol, aki nem lehet elégedett a Honda tavalyi teljesítményével.

Ilyen lesz Steiner új könyve…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso: Nem szerettem a Ducatinál dolgozó embereket
Következő cikk Quartararo a yamahás jövőjéről: „Voltak alternatíváim – nem félek a váltástól”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország