Marquez felépülése: a motorokat "darabjaira kellett szedni"

Marc Marquez decemberben vállműtéten esett át, azonban a héten, az első hivatalos téli teszten, Sepangban már ismét két keréken száguld.

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Repsol Media

Marc Marquez számára a sepangi téli tesztek egy komoly mérföldkövet jelképeznek a vállműtétét követő felkészülésében. Miután a teszt előtti héten már felpattant egy gyakorlómotorra, a spanyol bajnok és fizioterapeutája, Carlos J. Garcia növelték a felkészülés intenzitását. 

"Amikor felkelek, fáj. Nagyon kemény a felkészülés. Reggelente még nagyon álmos is vagyok, de egyetlen napot sem hagytam ki a december 11-i kezdés óta - igaz, 24-én, 25-én, 31-én és 1-jén sem edzettünk. Reggel 2,5 óra, és délután 2,5 óra. Azonban a legutóbbi hetekben fájt a legjobban, hiszen már minden majdnem készen áll." - kezdte Marquez a Honda közleményében. 

"Vannak napok, amikor nagyon türelmes, különösen a felépülés első fázisában. Aztán apránként egyre idegesebb. Picit vissza is kell őt fogni, mert ha rajta múlt volna, már január 7-én motorra ült volna. Egyszerűen csak motorozni akar!" - vette át a szót Carlos, aki december óta csak Marquezzal dolgozik. 

További híreink:

"Levették a kerekeket a motorokról!" - szólt közbe a címvédő, majd fizioterapeutája visszavette a szót - "Kiadták, hogy minden motort szét kell szerelni. Amikor a konditerem felé tartottunk, és elsétáltunk néhány motor mellett, az egyikre felugrott, felvette a versenypozíciót, és olyan hangokat adott, mintha motorozna a pályán. Ennyire szeretne ismét motorra ülni."

"Ilyet ne mondj, mert még majd őrültnek tartanak!" - jegyezte meg viccelődve Marquez.

"Marc válla azonban így is jobb, mint 2018 során volt, ez nem kétséges." - mondja Carlos még akkor is, ha a felépülés nem ment olyan gyorsan, mint azt a bajnok szerette volna - "Jelenleg 90%-osan mozog, ami az izmokat illetően talán 75-80%-ot jelent. Ott tartunk, hogy az egész vállát stabilizáljuk; a testének úgy kell reagálnia, hogy ne kelljen a vállára koncentrálnia." 

"Amíg nem ülök motorra, nem tudom, milyen formában vagyok." - jelentette ki az ötszörös bajnok - "A körök számát illetően tisztában vagyok vele, hogy a minőség a mennyiség felett áll. Az a legfontosabb, nehogy ínhüvelygyulladást vagy hasonlót kapjak. Azzal is tisztában vagyok, hogyha nem tudok olyan köröket menni, amilyeneket szeretnék, ez akkor is csak egy teszt. Malajziából mind nulla ponttal távozunk. Megfontoltnak kell lennem, és nem dobhatom el az összes felkészülésre szánt időt. Két hónapon keresztül türelmesen készültem."

Képeken Marquez felépülése

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

Marc Marquez rehabilitation

Marc Marquez rehabilitation

Fotót készítette: Repsol Media

15

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Valentino Rossi nagy tesztje a Ferrarival: F1-es karrier lehetett volna belőle?
Következő cikk A sérült Marquez végzett az élen a téli teszt első napján

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország