Marquez: Fagyasszák be a pilóták szerződéseit is, mint a hajtásláncot és az aerot

A MotoGP címvédő világbajnoka, Marc Marquez szerint a pilóták szerződéseit is be kellene fagyasztani 2021-re, mint a már bejelentett motor, és aero fejlesztéseket.

Marquez: Fagyasszák be a pilóták szerződéseit is, mint a hajtásláncot és az aerot

Marc Marquez hosszabbítását az év elején jelentették be, a spanyol világbajnok további 4 évre kötelezte el magát a Honda gyári csapatánál, ezért az ő jövőjét nem fenyegeti a bizonytalan 2020-as szezon.

A pilóta ugyanakkor azt javasolta, hogy a jelenlegi piólták szerződéseit is meg kellene hosszabbítani a 2021-es szezon végéig, ahogyan azt tették a fejlesztési versenyben is.

„A helyzet bonyolult. Az én esetemben, már meghosszabbíttattam további 4 évvel a Hondás szerződésem” – nyilatkozta Marquez a Marca-nak. „De az a helyzet, hogy rengeteg pilóta van, akik még nem írták alá az új szerződésüket, ideértve a testvéremet, Alexet is, akik mind meg akarják mutatni, hogy helyük van a MotoGP-ben, vagy a Moto2, Moto3-ban.”

Marc and Alex Marquez, Repsol Honda Team

Marc and Alex Marquez, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

„Talán a csapatoknak nyitottabbnak kellene lennie, mert a motorokat már befagyasztották 2020-2021-re. Szerintem ez bölcs döntés lenne, mert a csapatok költségvetéseit is érzékenyen érinti a vírus. Miért ne tehetnének hasonlót a pilóták szerződéseivel? Fagyasszák be, mintha ez az év meg sem történt volna.”

Még több hír:

„Azonban, ezekről nem én döntök. Én nyugodt vagyok, mert alá van írva mindenem, de ettől még versenyezni akarok, mert ott tudod megmutatni az igazi értékedet.”

Csapattársa, a Moto2 bajnok testvére, Alex még mindig nem tudta megejteni bemutatkozását a MotoGP-ben, de reméli, hogy a versenypályán tudja majd kiharcolni a hosszabbítását.

„Versenyezni szeretnék, és a hosszabbítást az eredményeimmel elérni. Megeshet, hogy nem így lesz, de remélhetőleg sok versenyünk lesz idén. Miért ne lehetne versenyünk újévkor is? Meg kell mutatnom azt, hogy megérdemlem ezt a helyet. A jó eredmények az egyetlen módja a hosszabbításnak a Repsol Hondánál.”

Alex Marquez, Repsol Honda Team

Alex Marquez, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

A Petronas Yamaha csapatfőnöke, Razlan Razali volt az első, aki szerint, ha nem lesz idén versenyzés, a 2020-as szerződéseket tovább kéne vinni a 2021-es szezonra is, esetében ez Fabio Quartararo maradását jelentené, aki jövőre a Yamaha gyári csapatához igazol Valentino Rossi helyére.

Jelenleg csak 5 pilóta rendelkezik érvényes szerződéssel 2021-re: Fabio Quartararo, Maverick Vinales, Alex Rins, Tito Rabat, és persze Marc Marquez.

megosztás
hozzászólás
Megvan a MotoGP első virtuális nagydíjának nevezési listája: két Marquez, Quartararo…
Előző cikk

Megvan a MotoGP első virtuális nagydíjának nevezési listája: két Marquez, Quartararo…

Következő cikk

Valószínűtlen Lorenzo aktív visszatérése a Yamahánál, és az, hogy Rossi csapattársa legyen

Valószínűtlen Lorenzo aktív visszatérése a Yamahánál, és az, hogy Rossi csapattársa legyen
Hozzászólások betöltése