Marquez ezeket a változtatásokat kérte a Hondától

Marc Marquez még tövig húzza a gázt idén is, de már a jövőre is gondol, és már tanácsokkal is ellátta a jövő évi motort fejlesztő csapatát.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez négy futammal a vége előtt már bebiztosította a világbajnoki címét, amely a hatodik a MotoGP-ben, ennek ellenére azóta sem lassított. Az utolsó három futamán két győzelmet és egy második helyet szerzett, vagyis továbbra is minden versenyből ki akarja hozni a maximumot. Marquez csapata, a Repsol Honda ugyanakkor már a jövőre koncentrál, és javában fejleszti a 2020-as motort.

A jövő évi specifikációt már a versenyzők is kipróbálhatták, sőt, Marqueznek már kérése is volt a Honda felé a fejlesztés irányát illetően. Az idei motorral Marquezen kívül senki sem tudott bánni, a Honda pilótái folyamatosan arra panaszkodtak, hogy a motort sokkal nehezebb kezelni, főleg a kanyarokban. Marquez némileg meglepő módon a csapattól azt kérte, hogy a motor a kanyar kijáratoknál nagyobb tapadással rendelkezzen, valamint a féktáv utolsó szakaszán kívánt változtatásokat.

 

Ez utóbbi olyan terület, amelyen a Honda jelentősen javult idén, Marquez azonban még úgy érzi, hogy ilyenkor túlzottan is megterheli a motor elejét, az első abroncsot túlzott erőhatás éri, és emiatt idén már többször mentenie is kellett.

"Sokat szenvedünk azért, hogy tapadást találjunk a hátsó keréken a kanyarok kijáratánál. A Yamahának például ezen a téren extratapadása van, új gumival az a legjobb motor, elképesztő. Ez egy dolog. Aztán a fékezés utolsó részén, ahol mi még mindig túlterheljük az első kereket, és emiatt kell sokszor menteni, és ezen kell változtatni idén. Meg kell próbálni kevésbé támadni az első abroncsot, és ezzel egy időben tapadást találni a kanyarkijáratoknál" - mondta Marquez.

Marquezen kívül csak Cal Crutchlow állhatott dobogóra a Hondával idén, ám ő is csak háromszor, és ponthátránya a már bajnok mögött hatalmas, Marquez 262 ponttal gyűjtött többet a britnél. Crutchlow azt kérte, hogy a motor következetesebben működjön, idén ugyanis elmondása szerint a Honda-versenyzőknek 50 százalékkal nagyobb erőfeszítést kellett tenniük, hogy ugyanazt a sebességet elérjék.

"Még következetesebbnek kellene lennünk, hogy mindenki úgy vezethesse a motort, hogy nem kell azt éreznie, hogy folyamatosan a határon kell legyen. Maguk újságírók is folyamatosan látják a motorokat körözni, és szerintem kívülről is egyértelmű, hogy a mi motorunkat a legnehezebb irányítani" - jelentette ki Crutchlow.

"Az erőfeszítés, amire szükségünk van, hogy ugyanazt a tempót elérjük, mint a többiek, körülbelül 50 százalékkal nagyobb, mint amire a többieknek van szükségük" - mondta a brit. "A Honda teljes mértékben tisztában van a kéréseinkkel, de amit kaptunk az nem is rossz. Csak nem elég versenyképes minden héten mindenki számára."


Fernando Alonso folytatja a felkészülését élete első Dakar viadalára, melynek részeként jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik, és gyűjti tovább a terepralis kilométereket a Toyota Hilux volánja mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb váratlan változás Rossiéknál
Következő cikk Lorenzo és Zarco jövője egyre jobban összegabalyodik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország