Marquez elmondta, miért nem támadta Martint
Marc Marquez elmondta, „nem akart csatába bonyolódni” Jorge Martinnal a Katari Nagydíjon, hogy ne fossza meg pontoktól a MotoGP bajnoki címéért harcoló honfitársát.
Martinnak borzalmasan sikerült a vasárnapi verseny Katarban, mivel a hátsó gumija problémája miatt csak a 10. helyen küszködött, míg riválisa, Francesco Bagnaia második lett. A Pramac pilótája így hiába csökkentette szombaton mindössze 7 pontra lemaradását a bajnokságban, 24 órával később már 21 ponttal volt a gyári Ducati-pilóta mögött.
A verseny után a Michelin ellen kifakadó pilóta – szerinte a gumigyártó „elrabolta” tőle a bajnoki címet – egy ponton a Hondától év végén búcsúzó Marquezzel csatázott, de a nyolcszoros világbajnok végül a 11. lett.
A leintést követően Marquez elmondta, látta, hogy Martinnak nincs tapadása hátul, de nem akarta megtámadni túl keményen, mert az így szerzett pontok „nem változtatták volna meg az életét.” Így értékelt:
„Az egész versenyen Martin mögött voltam. Az elején láttam, mennyire húzza a motort és kicsit jöttünk is fel a bolyra, de aztán láttam, hogy kezd lassulni a többi Ducatihoz képest. A kanyarok kijáratánál szenvedett, nem tudom, mi volt vele, de ha ott veszítesz tapadást, az nagyon meredek, nem volt olyan gyors, mint általában. Nem akartam végül vele csatába keveredni, nem változott meg tőle az életem, neki meg jól jön az a pár pont.”
Hozzátette: „Amikor elment mellettem és vele maradtam, láttam, hogy nincs tempója, sokan mások meg tudták előzni, én megpróbáltam és nem ment, szóval maradtam mögötte. Johann Zarco segített neki, ez normális, csapattársak. Láttam, hogy amilyen versenye van, nem igazán tud koncentrálni és egyre rosszabb lett a helyzet.”
Marquez Katarban mindkét versenyen a hetedik helyről rajtolva a tizenegyediken zárt, de elismerte, hogy a vasárnapin „nem tudott jól motorozni” és inkább arra koncentrált, hogy célba érjen és felkészüljön utolsó versenyére a Hondával Valenciában, most hétvégén:
„Jobb hétvége volt, mint vártam, megmentettük, de a versenyeken, logikusan, a sprinten és vasárnap is a helyére teszi a tempója az embert, márpedig nekünk nem volt tempónk. Igaz, hogy nem tudtam jól motorozni vasárnap, nem volt a legjobb napom. Szombaton jó voltam, de ma nem, emiatt kicsit nyugisabb volt a futam. Sokat nem változtatott volna a helyzetemen, ha megelőzöm, szóval inkább csak befejeztem és készültem a jövő hétvégére.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.