Marquez elhintette, hogy hosszabbítani fog a Hondával

Marc Marquez és a Honda sikeres együttműködése láttán nem nagy kérdés, hogy a négyszeres MotoGP világbajnok vajon marad-e a japán istállónál - lehet, hogy a felek már meg is állapodtak.

Stratégiai szempontból azt is hihetnénk, hogy felesleges már most a hosszabbításról beszélni, hiszen Marquez szerződéséből még egy év hátra van. Azonban minden csak a tényezőktől függ: ha mindkét fél maximálisan elégedett a másikkal, és biztosak benne, hogy együtt akarják folytatni, akkor nincs értelme semmit sem halogatni. Az már egy másik kérdés, hogy mikor jön el a tökéletes pillanat a bejelentésre. 

A cheste-i teszten, néhány nappal ezelőtt Marquez kipróbálta a 2018-as prototípust és annyira elégedetten fejezte be a tesztet, hogy ezen a héten sem Ő, sem Pedrosa nem tesztelnek Jerezben, ugyanis szerintük nincs rá szükség. 

Ha a Honda képes volt elég erős számokkal meggyőzni a spanyol világbajnokát, akkor nyilván az volt a cél, hogy minél hamarabb lekössék a projektjük főszereplőjét. Az új szerződés részleteit tehát már meg is vitathatták, akár dönthettek is, sőt talán még alá is írták a papírokat. 

Arról nem feledkezhetünk meg, hogy Yoshishige Nomura, a HRC elnöke külön elutazott Valenciába, hogy gratuláljon Marqueznak, miután megszerezte a negyedik MotoGP-s bajnoki címét. Ezek után nem kell sokat kombinálni ahhoz, hogy rájöjjünk, a megegyezés megköttetett. 

Néhány napja, még mielőtt a HRC csapatfőnöke, Livio Suppo bejelentette volna a váratlan visszavonulását - vagyis még Ő volt a csapatfőnök - csak annyit mondott, hogy senki sem tudja elképzelni Marquezt más színekben. 

"Marc a legjobb versenyző, pótolhatatlan. Tudjuk, hogy Ő olyan versenyző, akit mindenki akar, és pontosan ezért értékeljük annyira. A hosszabbítása a céljaitól függ: hogy akar-e egy másik gyártóval is nyerni, illetve hogy milyenek az érzései a jövő évi motorral kapcsolatban. Pénzügyi szempontból szerintem a Hondának nem lesz probléma egy jó ajánlattal előállni." - ismerte el Suppo a Motorsport.com előtt. 

Miután kielemeztük a korábbi bizonyítékokat, ugorjunk is a következményekre - a spanyol bajnok többször is kifejezte, hogy a HRC vezetősége Tetsuhio Kuwata (Üzemeltetés), Shinichi Kokubu (Technikai részleg) és Shigehisa Fujita (Adminisztrátor) jobban érzékeltette vele a fontosságát a csapaton belül, mint eddig valaha.

"Ebben az évben nagyon értékesnek érzem magam a Hondán belül, és ez olyan valami, amit értékelek." - ismételgette Marquez fülig érő mosollyal. 

"Marc sosem felejti el, hogy a Honda volt az a csapat, aki lehetőséget adott neki a debütálásra, a győzelemre és a MotoGP-s bajnoki címekre. Marc számára mindig is a Honda lesz az első opció." - magyarázta Emilio Alzamora, Marquez menedzsere egy interjúban az El Periódicónak.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Versenyzők Marc Marquez
Csapatok Repsol Honda Team
Cikk típusa Motorsport.com hírek