Marquez egyértelműen fogalmazott a Honda bajnoki esélyei kapcsán

Miközben már nyakunkon van a 2023-as MotoGP-szezon nyitánya, Marc Marquez elismerte, hogy a Honda „nem számít bajnokesélyesnek” azok után, hogy a téli tesztek egyáltalán nem sikerültek számukra biztatóan.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A 2022-es idény a Honda számára három éven belül a második nyeretlen szezon volt, ami nem is annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, mennyi gondja akadt a márkának a motorjával, illetve persze ott voltak Marquez sorozatos sérülései is.

A japán márka pedig hiába tett meg mindent annak érdekében, hogy visszazárkózzon az élmezőnybe, Marquez úgy fejezte be a portugáliai tesztet két héttel ezelőtt, hogy az RC213V talán csak az ötödik és tizedik hely közötti pozíciókra lehet majd jó. A reményei pedig most, a szezonnyitó kezdetén sem sokkal jobbak.

„Egy csapat vagyunk, szóval együtt nyerünk és veszítünk. Az igaz, hogy az utóbbi évek nehezek voltak számomra és a Honda számára is, és nem a legjobb helyzetből indulunk. Emiatt pedig most nem is vagyunk bajnokesélyesek. Muszáj folytatnunk a munkát és a projekt fejlesztését, hogy a jövőben visszavághassunk” – mondta csütörtökön a spanyol motoros.

„Az ambícióm viszont ugyanaz, ami 2013-ban. A legjobb helyekért próbálok menni, és minden tőlem telhetőt megteszek ennek érdekében. Hiszek a projektben, hiszek a Hondában. A bajnokság nagyon hosszú, a helyzet pedig naponta változhat, ahogy azt tavaly is láthattuk Pecco [Bagnaia] esetében.”

„Ugyan nem kezdett jól, sok gondja volt az év eleji teszteken, de aztán belelendült, és több futamot is tudott nyerni egymás után.” Marquez szerint a Honda jelenleg messze van a Ducati szintjétől, de „még messzebb Peccótól”, akit a legtöbben az idei szezon egyértelmű favoritjának tartanak.

„Egyértelmű, hogy a Ducatinak rendkívül erős a csomagja, így minden ducatis gyors, de különösen Pecco, aki a leggyorsabb abból a csoportból és a mezőnyben is. Igyekszünk dolgozni a motoron, hogy javítani tudjunk a gyenge területeken, melyek hasonlóak a tavalyiakhoz, és folyamatosan vizsgáljuk, hogyan tudnánk közelebb kerülni a legjobbakhoz” – zárta gondolatát Marquez.

Egy két évtizede álló rekord dőlhet meg ezen a hétvégén a MotoGP-ben, amennyiben Alex Rins futamot tud nyerni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy közel 20 éves Rossi-rekord dőlhet meg a hétvégén
Következő cikk MotoGP: 1 helyett közel 2 óráig tartott az FP2, Pol Espargaro kórházba került

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország