Marquez büszke – öccse ott van a Honda listáján

Marc Marquez, a Honda versenyzője büszke öccsére, Alexre, aki a csapatfőnöke szerint ott van a Honda listáján. Marc szerint az újdonsült Moto2-es bajnok készen áll mindenre.

Marc Marquez and Alex Marquez, Marc VDS Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo csütörtökön jelentette be visszavonulását. Lorenzónak 2020 végéig volt érvényes a szerződése a Hondával, az új szituáció miatt viszont a japán márkának új pilótát kell találnia a 2020-as idényre.

Az LCR Hondában jó teljesítményt nyújtó Johann Zarco szerződtetése tűnik a legvalószínűbbnek, de a csapatfőnök, Alberto Puig elmondta, hogy Alex Marquez is ott van a listájukon.

„Zarco és Alex ott van a listán, de rajtuk kívül mások is.” – nyilatkozta Puig, és ezzel elmondta, hogy nincs egyértelmű víziójuk arról, hogy kivel folytassák jövőre.

Még több hír:

Marc Marquez szerint nem is kérdés, hogy az öccse nevének is fel kellett merülnie, hiszen ő lett a Moto2 bajnoka idén.

„Egyértelmű, hogy Jorge visszavonulása miatt szabadon marad egy motor a gyári Hondánál. A bejelentés mindenkit meglepett, köztük a Hondát is. Majd meglátjuk, milyen stratégiát fognak követni, egyelőre nem tudjuk, hogy inkább egy tapasztaltabb vagy egy tehetséges fiatal versenyző mellett akarják letenni a voksukat. És teljesen logikus, hogy az utóbbi kategóriába tartozik a Moto2-es bajnok. Ez nem titok.”

„És a Moto2-es cím megnyerése után én azt gondolom, hogy Alex mindenre készen áll. Szóval az ő és a Honda döntésétől függ, hogy hogyan alakul majd a jövője.”

Bár Marc Marquez lelkesen támogatja öccsét, kitart amellett, hogy nem akarja befolyásolni a Honda döntését.

 

„Sosem tagadtam, hogy az az álmom, hogy versenyezzek az öcsém mellett vagy ellen a MotoGP-ben, Alex pedig a lehető legjobb úton halad a Moto2-ben, hogy elérje a MotoGP-t, hiszen bajnok lett. Nyilvánvaló, hogy nem fogom befolyásolni a Honda döntését, de nagyon büszke vagyok, amiért ott van a Honda listáján, ha pedig a HRC érdeklődik irántad, azt 100 százalékosan ki kell használnod.”

Komplikációt jelenthet, hogy Alex Marqueznek már van szerződése a 2020-as szezonra a Marc VDS Moto2-es csapatával. A Honda csapatfőnöke, Alberto Puig elmondta, nehéz lesz még a 2 napos valenciai teszt előtt döntést hozniuk a versenyző-kérdésben.

„Nem fog káoszt jelenteni, ha csak egy versenyzővel leszünk ott a teszten, de mindenesetre Stefan Bradl készen fog állni, hogy beugorjon.” – nyilatkozta a csapatfőnök.


Az ERC idei utolsó állomása Magyarországon került megrendezésre. Egy verseny, ami mindenkinek feladja a leckét az izgalmas és nehezebb szakaszokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez szerint Lorenzo időzítése mutatja, mekkora bajnok
Következő cikk A Honda közel áll Alex Marquez szerződtetéséhez Lorenzo helyére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország