MotoGP Japán Nagydíj

Marquez: a vasárnap egy másik történet, az ellenfeleim ezt nem értik

Marc Marquez hatalmas időmérőt futva három év után tudta megszerezni ismét a pole pozíciót, így a MotoGP Japán Nagydíját ő várhatja a legjobb helyről. Ennek ellenére viszont kihangsúlyozta, hogy a futam egy teljesen más kihívás lesz.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

2019-ben Motegiben ünnepelhette karrierje 62. pole-ját, most pedig ismét ugyanezen a helyszínen jött a 63. Időközben viszont rengeteg mindent történt Marquezzel, 2020-ban egy csúnya bukás során eltörte a karját, amelyet azóta négyszer kellett megműteni, miközben kétszer a kettős látása is kiújult.

Hat futam kihagyása után aztán legutóbb az Aragóniai Nagydíjon térhetett vissza megint a mezőnybe a Repsol Honda motorosa, az a verseny azonban csak egy körig tartott számára, így nem tudta felmérni, milyen teljesítményre képes egy teljes futamtávon.

Ezzel az első rajthelyével viszont ismét bizonyította, hogy a sebessége nem kopott meg, viszont Marquez úgy fogalmazott, hogy így sem érzi magát a győzelemre vagy dobogóra esélyesnek vasárnap.

„Természetesen nagyon örülök, hogy ismét az első helyen állhatok. Ez persze csak egy pole, melyet az esőben értünk el, de a jelenlegi helyzetünkben, a csapat nehézségeit látva ez így is óriási hír számunkra.”

További híreink:

„Szükségünk van erre a kis eredményre, erre a kis motivációra és friss levegőre. Próbáltam támadni, és jó kört raktam össze, nem erőltettem túl, ami elég volt ahhoz, hogy enyém legyen a siker. Az esőben eközben kevésbé érzem a motor gyengeségeit, így ezt is ki tudtam használni. Holnap a száraz pályán viszont már egy másik történet fog lejátszódni. Vissza fogunk térni a természetes helyünkre.”

„Persze szeretnék a mezőny elejében maradni, szeretnék a dobogóért és a legjobb öt helyezésért harcolni, de ennek még nem jött el az ideje. Ha lesz egy kicsi esélyem, én meg fogom próbálni. Ilyen az én személyiségem, és ez nem változott, mióta a MotoGP-ben vagyok.”

„A holnapi viszont egy nagyon hosszú futam lesz. Már pénteken is éreztem, hogy nehezen fogok tudni konzisztens köröket menni és támadni, de majd kiderül.”

Az idei bajnokság élmenői ugyanakkor úgy vélik, Marquez igenis harcban lehet majd a győzelemért. Amikor ezzel őt is szembesítették, a spanyol így reagált: „Az ellenfeleim nem értik, hogyan motoroztam pénteken. Ha a futam mondjuk 10 körből állna, akkor azt mondanám oké, megvan a sebesség. A 24 körre viszont nem állok készen.”

„Már pénteken tudtam, hogy nem leszek képes minden körben támadni, és nyugodtnak kell maradnom, mert Aragóniában képes voltam úgy menni, ahogy akartam, de itt nem használhatom el minden energiámat már az első körökben.”

 

Marquez összességében már annak is örül, hogy a legutóbbi műtétje jól sikerült, és ismét motorra tudott ülni. „A legutóbbi műtét egy győzelemmel ért fel számomra, mert normális életet élhetek, és nem érzek folyamatosan fájdalmat.”

„Most azt kell megértenünk, hogy a versenyzés szempontjából is sikeresnek mondható-e. Vizes pályán már megerősítést nyert, hogy ez a helyzet, mivel tökéletesen tudtam megülni a motort, úgy fékeztem, ahogy akartam, szóval ennek örülök.”

„Száraz körülmények között viszont minden más, minden nehezebb. Egyelőre még nem is tudjuk, milyen lesz a karom felépülése, mert négy különböző helyen műtötték, így az izmok is sérültek. Majd csak a tél folyamán fog kiderülni minden, de egyelőre jó irányba megyünk.”

Marqueznek, aki továbbra is a legjobb hondásnak számít a bajnokságban, egy negyedik hely volt az idei maximuma, holnap azonban vélhetően szívesen javítana ezen Japánban.

Mansellnek ez nem tetszik a modern F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Marc Marquez csodát tett, 3 év után újra pole-ban!
Következő cikk MotoGP: Miller-dominancia és nagy bajnoki dráma a Japán Nagydíj utolsó körében!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország