Marquez: A testemre hallgattam…

Marc Marquez, a MotoGP regnáló bajnoka a komoly sérülése ellenére megpróbálkozott a visszatéréssel az Andalúz Nagydíjon, azonban a kísérlete sikertelen volt. Ezzel együtt a spanyol pilóta hangsúlyozta, jól fog aludni, hiszen megpróbálta.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Mint ismeretes, Marc Marquez végül nem indul a vasárnapi Andalúz Nagydíjon. A regnáló MotoGP-bajnok megpróbálta, azonban belátta, hogy túl nagy kockázatot vállalna azzal, ha a törött felkarral rajthoz állna a versenyen.

A negyedik szabadedzésen még hét kört teljesíteni tudott a spanyol versenyző, aki így nyilatkozott az FP4-re visszaemlékezve:

„Elég jó volt. Meglepett, hogy ilyen időt tudtam futni, és hogy jól tudtam motorozni. Meglepő módon már első próbálkozásra jó volt a tempóm.”

Ezután Marquez bejött a bokszba, második próbálkozásra viszont már csak 3 kört bírt, és ismét be kellett jönnie a bokszba, mert felütötték a fejüket a fizikai problémák.

 

„Amikor a bokszkiállás után visszatértem a pályára, rögtön éreztem a könyökömet. Rögtön teljesítményt vesztettem. Ez pedig veszélyessé tette a helyzetemet. Abban a pillanatban a testem azt mondta, vissza kell térnem a bokszba.”

Marquez ekkor eltűnt a bokszban, azonban a Q1-ben ismét megpróbálkozott a körözéssel.

„A Q1-ben újra meg akartam próbálni a dolgot. És azt mondtam magamnak, hogy ha ismét ugyanazt érzem, akkor feladom. Végül így is tettem. Megígértem a Hondának, hogy nem folytatom tovább, ha bizonytalannak érzem magam.”

„Tisztában voltam azzal, hogy nagyon nehéz lenne teljesíteni a 25 körös versenyt. De őszintén mondom, az operáció után úgy éreztem, van egy kis esélyem erre. Meg kell próbálnod, ha a szenvedélyedről van szó.”

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

„Ma este jól fogok aludni. Megpróbáltam, de nem volt lehetséges a versenyen való részvétel. A testemre hallgattam: a testem azt mondta, próbáljam meg. Az volt a terv, hogy szombaton, a pályán derítem ki, milyen kondícióban vagyok.”

„Próbáltam megérteni, mit akar a testem. Az ösztöneim azt mondták, hogy menjek el Jerezbe, és üljek fel a motorra. A Q1-ben pedig azt mondták az ösztöneim, hogy hagyjam abba. Ez az én mentalitásom.”

„Ma este jól fogok aludni, annak tudatában is, hogy holnap nem versenyezhetek. Azonban csütörtökön még átmentem az orvosi vizsgálton. A szokásos volt a feladat. 40 fekvőtámaszt kellett csinálnom, ami még akkor is nehéz, amikor fitt vagyok.”

„Szeretnék köszönetet mondani az orvosoknak, a fizioterapeutáknak és a csapatomnak, mert keményen dolgoztunk, és megpróbáltunk visszatérni. Most Brnóra próbálok felkészülni, ahova másfél hét múlva fogunk utazni. Ott sem leszek teljesen egészséges, de megpróbálom élvezni a szenvedélyemet: a motorozást.” – zárta Marquez.

 

Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Marquez nem fog rajthoz állni a holnapi Andalúz Nagydíjon
Következő cikk Rossi ma nagyot ment: „Nem rossz a rajtpozícióm, de…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország