MotoGP japán Nagydíj

Marquez a "romantikus" dobogója után: Nem élvezem, hanem szenvedek

Marc Marquez a romantikus jelzővel illette a dobogóját, amelyet a Honda hazai pályáján ért el, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy ez nem változtat azon, hogy az utóbbi időben mennyit kellett szenvednie a jövőjét illető döntés miatt.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

A szombati sprintversenyen elért hetedik helyezése után Marc Marquez élni tudott a vasárnapi nedves körülmények nyújtotta lehetőségekkel, és az idén meglehetősen domináns teljesítményt nyújtó Ducati-pilóták mögött a harmadik helyen végzett.

Talán nem kell részletezni, hogy mekkora löketet adhat ez a kiváló eredmény a spanyol számára, aki idén eddig még pontokat is csak elvétve tudott szerezni. Jól mutatja a világbajnok kálváriáját az is, hogy utoljára a Ausztrál Nagydíj ünnepelhetett a pódiumon.

Mint ismert, az utóbbi hetekben Marquez elsősorban a jövőjét firtató pletykákkal került a média középpontjába, ugyanis a spanyol nem igazán bízik a Honda jövő évi konstrukciójában. Több alkalommal úgy nyilatkozott, hogy lojális a japán gyártóhoz, ugyanakkor nem zárja ki a csapatváltás lehetőségét sem.

„Nem élvezem, hanem szenvedek” – jelentette ki a verseny leintése után Marquez, aki ismét a jelenlegi helyzetével kapcsolatos elégedettlenségének adott hangot. „Álmatlan éjszakáim voltak, sokat gondolkodtam (a jövőn).”

„Ugyanakkor ez egy romantikus történet; az év első dobogóját a Honda hazai pályáján, a főnökök szeme láttára szereztem meg. Meglátjuk, mi lesz, de a márka iránti elkötelezettség mindig is 100 százalékos volt és lesz.”

A spanyol motoros a mezőny többségéhez hasonlóan úgy ítélte meg, hogy vizes pályára alkalmas gumikkal kell folytatnia a futamot az első kör után, ami eleinte egy kis visszaesést jelentett számára a pályapozíciót illetően.

A hatodik helyen haladó motoros azonban jó tempót diktált, ami talán még ahhoz is elég lett volna, hogy felérjen Martinhoz és Bagnaia-hoz, amikor piros zászlóval leintették a versenyt. Ezzel a világbajnoknak be kellett érnie a dobogó harmadik fokával.

„Már akkor láttam, hogy hosszú lesz a verseny, ezért megpróbáltam nem tönkretenni a gumikat az elején, amikor még nem volt sok víz a pályán” – osztotta meg a stratégiai döntését Marquez a médiával. „Aztán, amikor egyre több eső esett, elkezdtem visszajönni, és jól éreztem magam.”

„Annak ellenére, hogy az egyik leggyorsabb voltam a pályán, feltettem a kezemet (a piros zászlót jelző jelzésre), mert a körülmények nehezek voltak, sok volt a vízátfolyás. Az is igaz, hogy az előttem lévő két versenyzőnek sokkal több vesztenivalója volt, mint nekem, ők a bajnoki címért küzdenek, de a verseny leállítása helyes döntés volt.”

Eközben Christian Horner arra számít, hogy 2024-ben jóval több Red Bull-klónt láthatnak majd a rajongók, ugyanis a csapatok le fogják másolni a megoldásaikat…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Idő előtt leintették a Japán Nagydíjat a MotoGP-ben, Martin már csak 3 pontra Bagnaiától!
Következő cikk A Ducati főnöke „örvendetesnek” nevezte, hogy Marquezt érdekli az egyéves motorjuk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország