Vélemény

Marquez a Honda * motorja

Marc Marquez * teljesítményére már nincsenek szavak, a spanyol idén minden szuperlatívuszt elhasznált, és ez azért ijesztő, mert ha így folytatódik, még akár egy évtizeden át keresgélhetjük a jelzőket.

World Champion Marc Marquez, Repsol Honda Team celebrates

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A motorsportokban nem ritka, hogy feltűnik egy szupertehetség, aki ráadásul a megfelelő időben van a megfelelő helyen, egyszerűen csak egy másik szintet képvisel. A MotoGP szerelmesei pedig főleg nem lehetnek ezen meglepve, hiszen a sportág történetének második világháború után kezdődött fejezetében szinte állandóan voltak meghatározó versenyzők.

John Surtees után Mike Hailwood vette át a győzelmi stafétát, majd jött Giacomo Agostini, aki mai napig tartó rekordok sorát állította fel a '60-as, '70-es években. Az 1980-as évek nyugodtsága után jött Mick Doohan, akit Valentino Rossi váltott a csúcson. Az olasz hatalmas fölényben volt, ám még az ő egyeduralmát is képes volt megtörni egy-egy idényre Nicky Hayden és Casey Stoner, majd Jorge Lorenzo le is zárta az olasz sorozatát.

Még több hír:

És már el is érkeztünk 2013-hoz, amikor még a korábbiaknál is jelentősebb korszak vette kezdetét. Utólag már egyáltalán nem felelőtlenség kijelenteni ezt, hiszen bár a felsoroltak szerint voltak különösen kiemelkedő alakjai a királykategóriának, olyan * fölényt mégis csak kevesen tudtak bemutatni, mint amit Marc Marquez magáénak mondhat.

A spanyol 12 szezon óta tagja a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak, és nem sokat időzött az alacsonyabb kategóriákban. Mindössze öt év alatt felmászott a MotoGP-ig a ranglétrán, ez idő alatt pedig megszerezte a 125 és a 250cc koronáját is. A mindössze 15 évesen bemutatkozó spanyol az elmúlt tíz szezonból nyolcat zárt világbajnokként, vagyis összesen két szezon volt, amelynek végén nem került korona a fejére.

A 26 éves klasszis ráadásul * módon megtalálta magának a Hondát, és viszont. A MotoGP-ben a japán gyártó és a spanyol versenyző ritkán látott * dominanciára tett szert, és az idei nem is az első * sikeres idénye volt. A 2014-es szezont tíz futamgyőzelemmel indította, és Brnóig gyakorlatilag el is döntötte a bajnoki cím sorsát. Bár sokak szerint az volt a legjobb idénye, a spanyol úgy érzi, hogy idén még annál is többre volt képes.

És tény, hogy idén egy kiegyenlítettebb mezőnyben tett történelmit Marquez, aki egyetlen hibányira volt a tökéletestől. Austinban az élről esett ki, úgy hogy senki sem zavarta, ám azon túl minden futamon az első kettőben végzett. Vagyis mindentől függetlenül képes volt mindig a győzelemért harcolni, márpedig a Ducatival, Yamahával, Suzukival terhelt mezőnyben egyre több a kihívója, egyre több az olyan versenyző, akinek nagy trófea elkapni a címvédőt.

Még több hír:

A hatodik MotoGP-elsőséget öt futammal a vége előtt biztosította be, ennek fényében szinte biztosan meglesz idén a pontrekord is. A * előny birtokában pedig már öt futammal a vége előtt eldöntötte a versengést, * győzni akarásának köszönhetően pedig minden eddigi világbajnok korszakát háttérbe szoríthatja. A még mindig * fiatal spanyol 26 éves korára elérte, hogy a sportág legnagyobbjaival emlegessék a nevét, és ennek fényében nem is csoda, hogy a Honda a mezőny legjobban kereső versenyzőjévé tenné, és magához láncolná hosszú időre.

A Honda ugyanis egyértelműen mindent Marquezre épített fel, ezt jól mutatja, hogy a többiek által nagyon keménynek titulált motorral egyedül ő tudott igazán versenyképes lenni. Bár a japánok szerint éppen fordítva van, vagyis éppen Marquez * zsenialitásának köszönhető, hogy a Honda-motor győzelemre képes, a lényeg, hogy Marquez és a japán gyártó mára egyértelműen összenőtt. A sportokban szokás mondani, hogy a játékszer a játékos meghosszabbodása, ha így van a MotoGP-ben, akkor a Honda Marquez lába, vagy ha úgy tetszik, Marquez a Honda motorja...

És a végére kerüljenek a csillaggal jelölt, agyoncsépelt, a valódi helyzetet már le sem író jelzők, kéretik behelyettesíteni igény szerint:

*zseniális, hihetetlen, felülmúlhatatlan, elképesztő, fantasztikus, lenyűgöző, csodálatos, megdöbbentő, félelmetes...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zarco visszatér az utolsó három MotoGP-versenyre
Következő cikk A Thaiföldi Nagydíj legszebb rajtrácslányai

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország