Marquez: A Honda a fizetésemből újra erős motort fejleszthet

Marc Marquez szerint mindkét fél nyert azzal, hogy távozik a Hondától, hiszen az új csapatával végre újra versenyképesnek érezheti magát, míg a japán gyártó a neki szánt fizetését az erőforrás fejlesztésére fordíthatja.

Marc Marquez, Gresini Racing

Az idei év egyik legnagyobb bejelentése Marc Marquezhez köthető, aki az idény végével búcsút intett a Hondának, hogy a Gresini Ducatival újra a győzelmekért harcolhasson. Habár a spanyolnak még lett volna egy év hátra a szerződéséből, a japán gyártó nem gördített akadályt Marquez távozása elé.

„A Hondával való kapcsolatunk mindig is nagyon őszinte, szuper tiszta és nagyon jó volt” – jelentette ki a sokszoros világbajnok a Motorsport.com-nak. „És 11, szerintem, szóval a saját véleményem szerint nagyon sikeres évünk volt, ahol mindenki nyert és nyert.”

„És úgy gondolom, hogy ez a mostani, jövő évre vonatkozó döntés is egy win-win szituáció. Hogy miért is? Mert egy olyan motorra fogok átülni, amelyik vezeti a bajnokságot, és megpróbálom elérni a célomat, vagyis megpróbálom újra versenyképesnek érezni magam.”

Nem feltétlenül a győzelem hajtja Marquezt, hanem a bukásokkal teli évek után végre kicsit magabiztosabban akar versenyezni, amit egy stabilabb és gyorsabb versenygéppel könnyedén megvalósíthat.

„A versenyképesség érzése nem jelenti a győzelmet, csak azt, hogy szimplán versenyképesnek érzem magam, és kényelmesebben motorozom, és megpróbálok az első helyezésekért harcolni néhány versenyen.”

„A valóság az, hogy az összes költségvetés, amit nekem fizetnek volna, a motorra megy. Ez is fontos. Az én komfortzónám itt volt, hogy itt maradjak, és motorozzak, elfogadjam a fizetést, és ne legyen rajtam nyomás.”

„De úgy gondolom, most az a legjobb a projekt számára, hogy az egészet [amit nekem fizettek] a motorba fogják fektetni. A Honda az Honda. A Honda velem vagy nélkülem is vissza fog térni a csúcsra. Szóval, hiszem, hogy meg tudják csinálni.”

Marquez távozásának előnye, hogy a Honda 15 millió eurót költhet a motorfejlesztésre. A 2024-es Honda prototípus legutóbbi, valenciai tesztje sikeresnek bizonyult, Joan Mir pedig megjegyezte, hogy ez volt az első alkalom, hogy a HRC olyat hozott neki, ami működött.

Eközben a Forma-1-ben is zajlik az élet, ezúttal Leclerc árulta el, hogy a Ferrarinál végre valahára megtanult türelmesnek lenni, ami az elején komoly lemondásokkal járt a számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alex Marquez dühös volt az őt "háttérbe helyező" Hondára
Következő cikk Komoly dilemma előtt áll 2024-ben Valentino Rossi csapata a MotoGP-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország