Marquez a hajrában már variált a győzelemért

Marc Marquez szinte végig nagy előnnyel vezetett a Japán Nagydíjon, győzelme mégis hajszálon múlt, a Hondából ugyanis nem sokkal a célba érkezést követően fogyott ki az üzemanyag.

Race winner Marc Marquez, Repsol Honda Team

Race winner Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

A spanyol világbajnok a Thaiföldi GP-n biztosította be nyolcadik, a MotoGP-ben a hatodik végső elsőségét, ennek ellenére már a motegi hétvégére nagyon motiváltan érkezett. Marc Marquez pályafutása során a japán pálya volt az egyetlen, ahol még nem szerzett pole pozíciót, szombaton erre is sor került. A spanyol az élről indulva csak néhány másodpercig volt kénytelen átadni az első helyet Fabio Quartararónak, azonban a futam jelentős részében nagy előnnyel állt az élen.

A hajrában aztán nem várt esemény miatt kellett taktikáznia. A Hondából elkezdett kifogyni az üzemanyag, a futam után Marquez el is mondta, hogy az utolsó körben már játszania kellett a különböző motorbeállításokkal, különben még a célvonal előtt elfogy az üzemanyag. Marqueznek kapóra jött, hogy az őt üldöző Quartararónak pedig a hátsó gumijai fogytak el.

 

"Másfél körrel a vége előtt az üzemanyaglámpa kigyulladt, addig egy tiszta köröm volt, hiba nélkül, és ezt még befejeztem. De nagyon a határon voltam, a végén a leintés után hat vagy hét kanyarral le is állt a motorom" - mesélte el a részleteket Marquez. "Ha két körrel a vége előtt történik, akkor alszik el a lámpa, ha lassítasz, szerencsére két körön belül villant fel, így volt lehetőségem kezelni a helyzetet."

Marquez azt is elmondta, hogy ha Quartararo utolérte volna, akkor valószínűleg nem is lett volna hasonló gondja. "Ha Quartararo közelített volna, akkor megváltozott volna a stratégiám is, és akkor előre engedtem volna, és a szélárnyékban jóval kevesebb üzemanyag fogyott volna" - mondta Marquez. "Ebben az évben a csapat tökéletesen szerepel, főleg az edzéseken. Mindig találunk valamit, amivel meglesz a sebesség. Ma is tudtuk, hogy milyen kör kell a megfelelő fogyasztáshoz, ám az elején kicsit gyorsabbak voltunk. Aztán sikerült megtalálni a tempót, ha nem így lett volna, nem érek el a célig."


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo nem bír Marquezzel, de a célt teljesítette
Következő cikk Rossi szívesen járgányt cserélne Hamiltonnal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország